Győri Szent Imre Plébánia
9024 Győr, Szent Imre út 35.
(96) 424 443
gyoriszentimre.iroda@gmail.com

 

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Ma Keresés Ugrás a hónaphoz
iCal fájl letöltése
Szűz Mária, a keresztények segítsége

olhc3Szent V. Piusz pápa mindent megtett az egész keresztény világot végveszélybe tipró török birodalom ellen. Mohács után 1526-ban minden elveszni látszott. 1541-ben elesett Buda. 1568-ban már adott Miksa magyar királynak 30000 aranyat a végvárak védelmére, de a török előnyomulás feltartóztathatatlannak látszott. Szövetséget hozott létre a török tengeri haderő ellen Velencével és Spanyolországgal.
Az imában bízott azonban legjobban. A rózsafüzér imádkozását szorgalmazta, de ő maga is környezetével kitartóan imádkozta. Így volt ez az egyesült keresztény sereg és a túlerőben levő török hajóhad Lepantó melletti összecsapása idején is 1571. október 7-én. A rózsafüzért imádkozva a pápa sugallatban értesült a győzelemről, és elrendelte minden október 7-én "Mária, Rózsafüzér Királynője" ünnepének megünneplését. Ugyanakkor a "Keresztények Segítsége" megszólítást is a hívek imáiba ajánlotta. 1571 óta ez a megszólítás a lorettói litánia fohászai közt szerepel.

Könyörögjünk! Mindenható és irgalmas Istenünk, te a Boldogságos Szűz Mária anyai pártfogásában hathatós segítséget rendeltél a keresztény  nép  védelmére.  Engedd  jóságosan,  hogy  a  Szent  Szűz oltalma alatt megerősödve küzdjünk az életben, és lelkünk gonosz ellensége felett győzelmet arathassunk a halálban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.

RSS feliratkozás

Kövessen bennünket!