Élete

A pápák avignoni fogsága (1309--1377) és a közvetlen utána következő nyugati egyházszakadás (1378--1417) számtalan bajt hozott Rómára. Háború, éhínség, járvány pusztította a népet. A pápa távolléte, majd a két, illetve három pápa pártjára oszlott kereszténység kiszolgáltatta Rómát az ellenséges hatalmaknak. Az Egyház központja, az egykori birodalmi főváros rommá lett: a fórumon marhák legelésztek, a vatikáni kertekben farkasok garázdálkodtak, a falakon kívüli Szent Pál- bazilikában éjszakánként pásztorok tanyáztak nyájaikkal együtt. Olyan szegénység volt a nép körében, hogy 1414-ben nem tudtak mécsest gyújtani Péter-Pál ünnepén Szent Péter sírjánál. 

Ezekben a nyomorúságos időkben élt Franciska, akit Isten arra választott ki, hogy folytassa Svéd Szent Brigitta (+ 1373) és Sziénai Szent Katalin (+ 1380) küldetését: jótékonyságával és szent életével tartsa ébren a hitet és a megújulásba vetett reményt.
Franciska 1384 első hónapjaiban született. Apja anagni származású nemes, Paolo Bussa de'Leoni, édesanyja Jacobella de'Roffredeschi volt. Hárman voltak testvérek, a nővérét Pernának, öccsét Simonénak hívták. A városrész, amelyben gyermekkorát töltötte, a kódexmásolók negyede volt. Innen érthető, hogy nagyon korán megtanult olvasni és kedvenc olvasmánya lett a zsolozsmáskönyv, a szentek élete és Dante Divina commediája.
Éppen olvasmányai hatására hat éves korában szívének legnagyobb vágya az volt, hogy követhesse a vértanúkat vagy a szüzeket. Első gyóntatója édesanyja kérésére vette gondjaiba. Az olivetánus bencésekhez tartozó Antonio de Monte Savello atya harmincöt éven át volt Franciska lelki vezetője. Érthető, hogy amikor Franciska társnőivel együtt Istennek szentelte az életét, a bencés regulát tette meg alaptörvénynek.
Lelkiatyja előtt föltárta, hogy nagyon szeretne egy szigorú rendbe lépni. Ezért tizenegy évesen engedélyt kapott arra, hogy próbaidőre gyakorolja a vezeklés néhány formáját. Ennek azonban külső jelei is lettek, ezért édesapja elérkezettnek látta az időt, hogy közölje vele: férjhez kell mennie, s ő már el is jegyezte Lorenzo Ponzianival. Franciskának kemény küzdelmébe került, hogy meghajoljon atyja akarata előtt, de sikerült neki, és tizenhárom évesen férjhez ment. Új otthona a Trastevere városrészben, a Tiberis nyugati oldalán, a Szent Cecília- bazilika közvetlen szomszédságában állt. A nagy palotában három család élt együtt: a szülők, Lorenzo bátyja és felesége, Vanozza, s Lorenzo Franciskával.
Házasságukból hat gyermek született. Három közülük csecsemőkorban meghalt. Giovanni Battista egyedül élte túl a szüleit (1400--1444), vccse, Giovanni Evangelista csak hét (1403--1410), a húga, Ágnes csak hat (1404--1410) évig élt itt a földön.
Durazzói László 1404--1410 között három alkalommal is betört a városba a pápa ellen harcolva. A város könnyű préda volt, mert még falai sem voltak. Lorenzo, aki a pápai sereg tisztje volt, az egyik csatában olyan súlyosan megsérült egy tőrdöféstől, hogy szinte holtan vitték haza, de Franciska ápolásától fölépült.
Egy újabb támadás még súlyosabban érintette a családot: Lorenzo ugyan megmenekült, a testvérét azonban elfogták, fiát, Giovannit pedig túszként hurcolták el. Házukat fölgyújtották, és amit csak találtak, elrabolták. Amint elült a harc, Franciska a ház épen maradt részében kórházat rendezett be, és a sebesültek és betegek ápolásával enyhített a sok szenvedésen. Férje a pápai seregben szolgált mindaddig, amíg vége nem lett az egyházszakadásnak. Mire hazatért, megfáradt, öreg ember lett belőle. Franciskának -- aki táplálta és gondozta a szegényeket, s híressé vált a szamaráról, amelyik a fát vitte, amikor a szegény családokhoz ment segíteni -- szabad kezet adott mindenben, csak azt kérte tőle, ne hagyja magára, és az ápolásáról gondoskodjék.
Franciska 1425. augusztus 15-én alapította meg a bencés obláták kongregációját, a bencés harmadrendet. Hasonló gondolkodású asszonyokat és özvegyeket fogott össze a társulat, hogy egymást támogatva törekedhessenek a tökéletességre s végezzék karitatív szolgálataikat. Mindehhez a bencés regulát fogadták el szabályzatul. 1433-ban a Capitolium mellett kolostort alapított azoknak a nővérek, akik nem voltak családjukhoz kötve. Franciska csak férje halála után (1436) csatlakozott hozzájuk. Templomul a fórumon lévő Santa Maria Nova-templomot választotta, amelyet gyermekkorától fogva nagyon szeretett. Amikor szentté avatták, róla nevezték el a templomot, és mind a mai napig ez a Római Szent Franciska-templom.
Franciska 1440. március 9-én halt meg családja házában. V. Pál pápa avatta szentté, s ünnepét már a következő évben fölvették a római kalendáriumba.

Legendájából

Amikor a szentté avatás előtt V. Pál pápa megkérdezte Bellarmin Szent Róberttől, hogy időszerűnek látja-e Franciska szentté avatását, az így válaszolt: ,,Benne bármelyik életkorban vagy állapotban élő lélek példaképet talál. Mert Franciska kicsi korától gondosan őrizte a szüzességét; hosszú ideig tiszta házasságban, majd özvegységben élt, s végül a kolostorban mutatott példát minden erényre.''
Férjhezmenetele után nem sokkal a sógornője, Vanozza az egyik sarokban találta Franciskát, amint keservesen sírt. Faggatására Franciska megvallotta, hogy ő apáca szeretett volna lenni, és szívének legszebb álmát törték össze azzal, hogy férjhez adták. Erre Vanozza megmondta neki, hogy ő ugyanígy volt, s ettől kezdve a két feleség között a legbensőségesebb lelki barátság alakult ki.
Franciska olyan ügyes volt a háztartásban, s annyira jól tudott bánni a szolgákkal, hogy anyósa halála után apósa rábízta az egész ház vezetését. Ő pedig három részre osztotta az életét: Istennek, a családnak és felebarátainak szolgált. Éjszakánként alig két órát aludt, a többi időt imádságban töltötte. Napjait a háztartás és a családi gondok, illetve a betegek és szegények gondozása töltötte ki. Halála után több mint hatvan esetről tanúskodtak, amikor nyilvánvalóan csodát téve gyógyított.
Mikor a fia, Giovanni megnősült, egy időre súlyos keresztet jelentett számára a menye. A fiatalasszony ugyanis erőszakos természetű volt, értetlenül állt Franciskával szemben, és mindenfelé szidta, rágalmazta. Anyósa türelmes szeretete azonban megtérítette, s akkor Franciska rábízta a ház irányítását. Ezzel ő fölszabadult, és teljesen Isten és felebarátai szolgálatára szentelhette magát.
Franciska sajátossága a szentek között az, hogy különleges kegyelemként harminchárom éves korától fogva haláláig szinte állandóan maga mellett láthatta az őrangyalát. Ő maga így beszél róla: ,,Alakra olyan, mint egy kilenc év körüli gyermek. Megjelenése egyszerre szeretetreméltó és tartózkodó. Tekintetének isteni tisztaságát emberi szó ki nem mondhatja. Arca általában derűs, és pillantása a lélekben tüzes áhítatot gyújt. Ha ránézek, nyilvánvalóvá válik előttem az angyali természet fensége és emberi természetünk gyarlósága.''
Sok támadás érte a sátán részéről, aki több formában jelent meg előtte. Őrangyala azonban mindig megoltalmazta. Emellett az angyal vezetésével egyre inkább megismerte önmagát. Az történt ugyanis, hogy bármi apróságot elvétett, az angyal eltűnt a szeme elől, s csak akkor láthatta ismét, ha megalázkodott, bűnbánatot tartott és a szívét újra Istenhez emelte. Ilyenkor azonban, amikor az őrangyal megint megjelent, vidámabb és szebb volt, mint korábban. Ha valami kétség vagy sötétség lepte meg a lelkét, angyalára pillantott, s mindig visszanyerte biztonságát. Sőt, az angyal, aki mások számára láthatatlan volt, neki olyan -- a külső világban is észlelhető -- világosságot árasztott, amelynél éjszaka is tudott olvasni és írni.
Ünnepén az olivetánus bencések ezt olvassák a zsolozsmában: ,,A házasságban sem hagyott föl azzal, hogy Isten dolgaiban járjon. Amikor férje kedvét kereste, Istennek akart tetszeni; és amikor Isten kedvében járt, férjének is tetszett.''
Halála előtti utolsó szavai ezek voltak: ,,Nyitva áll az ég! Angyalok szállnak alá, s a főangyal, aki bevégezte művét, előttem áll, és hív, hogy kövessem őt!''

Imádság

Istenünk, aki Római Szent Franciskát azért ajándékoztad Egyházadnak, hogy példaképünk legyen előbb a családi, majd a szerzetesi életben, kérünk, segíts, hogy mi is hűségesen szolgáljunk Téged, és bármilyen hivatásban élünk, mindig te légy a szemünk előtt, és te vezérelj minket!