Nyomtatás

Lectio Divina - 2015.11.14.

„Megkeresem az elveszettet, visszaterelem az elszéledtet.” (Ez 34,11-12.15-17)

A hangfelvétel letölthető innen.

A Jó Pásztort kérő imádság

Urunk, Te, mint Jó Pásztor, összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat, fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak.
Amikor életünk legelkeseredettebb harcát vívjuk, te Jó Pásztorunkként akkor is mellettünk vagy. Tudsz rólunk mindent, és amikor szívünket elönti a bánat és a keserűség, szelíden karjaidba veszel és gyengéden átölelsz minket. Vezetsz minket a hosszú úton a cél fel, ahol örökké melletted lehetünk. Ki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.

Lectio (Amit Isten Igéje mond)

A zsidó népet a száműzetésének idején többek között a következő gondolatok is nyugtalanították. Úgy tanultuk, hogy Isten adta nekünk azt a földet, ahol eddig éltünk. Most viszont idegen földön vagyunk. Pogány hatalom hurcolt el minket a hazánk földjéről. Ahol most élünk, az nem a mi földünk. Isten megfeledkezett az ígéretéről? Úgy tanultuk, hogy a nekünk ajándékozott földön szaporodnunk és sokasodnunk kell. Otthon ennek a feltételei biztosítva voltak. Itt, az idegen földön már a puszta létezésünk is kérdéses. Isten már nem akarja népünk továbbélését?

Ebben a nehéz korban egy ismeretlen nevű szerkesztő Ábrahám alakját állítja a kortársai elé. Azért idézi fel a nép ősatyjának emlékét, mert az ő példáján keresztül akarja elérni, hogy a kortársai megértsék: nekik is úgy kell bízniuk az Istenben, ahogy ezt Ábrahám tette. Ő akkor is hitt az Isten ígéreteiben, amikor az élete átláthatatlan rejtélynek látszott. A teljes bizonytalanságban is meg volt győződve arról, hogy a sorsa alakításában Isten tevékenyen részt vesz.

Isten Igéjének meghallgatása

 11Ezt mondja azért az Úr, az Isten: Nézzétek, magam gondoskodom nyájamról, és magam ügyelek rájuk. 12Amint a pásztor szemlét tart nyája fölött, amikor elszéledt juhai között van, én is szemlét tartok juhaim fölött, amelyek azon a napon szétszóródtak. Visszahozom őket mindenünnen, ahová a felhő és sötétség napján szétszóródtak.
15Magam terelgetem majd juhaimat és magam telepítem le őket – mondja az Úr, az Isten. 16Megkeresem az elveszettet, visszaterelem az elszéledtet, bekötözöm a sérültet, ápolom a beteget, a kövér és egészséges fölött meg őrködöm. Az igazság szerint legeltetem őket. 17Ami meg titeket illet, juhaim – mondja az Úr, az Isten –, nézzétek, igazságot teszek a juhok között, a kosok és a bakok között. 

A szöveg és környezete

A Teremtés könyvének szerkesztője két régi elbeszélést használ fel. A két önmagában lezárt jelenet közül az egyik az Ábrahám utódairól szóló ígéret, a másik pedig az Ábrahámnak juttatott földről szóló ígéret. Mindkét alkalommal éjszaka történő isteni kinyilatkoztatásról van szó. A szerkesztő ezt a két külön történetet nemcsak összeillesztette, hanem át is dolgozta. A szerző az Isten emberekkel megélt történeteit mondja el. Olyan történeteket hoz szóba, amik megtapasztalhatóvá teszik, hogy az Isten közel van, az ember nyugodtan rábízhatja magát.  

Néhány gondolat

Az Isten éjszaka vezeti ki Ábrahámot a szabadba, a körül nem határolt, nem korlátozott térségbe. Itt a tekintet szükségszerűen kitágul. A csillagokkal teleszórt keleti égbolt képe önmagában nagyhatású.  Amennyi a csillagok száma, annyi lesz az utódok száma is. Az Isten sok, sőt rendkívül sok utódot ígér neki.

Isten ígéretére Ábrahám egyetlen szóval sem válaszol. Csupán ez a megjegyzés szerepel: „Ábrahám hitt az Úrnak”, vagyis a hitével válaszolt. Isten ezt a magatartást „megigazulásra számította be neki”. A hit egész pontosan azt jelenti, hogy odaerősíti, odaköti magát Istenhez, bízik benne, rá támaszkodik. Ezt a magatartást Isten igazságosnak tartja, éppen úgy, ahogy a pap a felajánlott áldozatot szabályosnak és érvényesnek szokta nyilvánítani. Ábrahám Istennel megfelelő és helyes kapcsolatot tart fenn. Isten szemében a magatartása rendben levőnek mondható. 

Ábrahám az Isten ígéreteit hallva jelet kér tőle. Ez nem a hitetlenkedésének, a kételkedésének a jelzése. A késői kor szerkesztőjének szándéka szerint Ábrahám egy prófétának, vagy egy látnoknak a vonásait viseli. Ahogy a próféták mindig ellenvetéssel válaszoltak az Isten felszólítására és bíztatására, azért teszi ezt most Ábrahám is. 

Ábrahám az Isten parancsára különböző állatokat hoz; olyanokat, amelyeket áldozatbemutatásra és eskü alkalmával is szoktak használni, és olyanokat is amelyek csak az áldozatbemutatásra voltak használatosak. Ezen célokra egyéves állatokat szoktak feláldozni. A jelenet rendkívüliségét fokozza, hogy itt hároméves állatok kerülnek szóba. A nagyobb állatok különös kettévágása az ókorban szerződések megkötésekor került alkalmazásra. Amikor a szerződő felek egyike végigment a szétvágott állatok véres darabjai között, akkor valójában esküt tett. A megkötött szerződést nem fogom megszegni. Ha mégis megtenném, akkor történjék velem az, ami ezekkel az állatokkal történt. Az átok szeretne elrettenteni a megkötött szerződés megszegésétől. Ennél a szerződésnél viszont egyoldalúan csak az Isten kötelezi el magát.        

A magasból lecsapó ragadozó madarak a feltételezett gonosz, sötét hatalmakat jelképezik, amelyek a szerződéskötést az utolsó percben meg akarják hiúsítani. Ábrahám elűzi ezeket, vagyis ha az Isten teljesen elkötelezte magát mellette, akkor ő is teljes mértékben hűséges marad az Istenhez.

Az Ábrahámra bocsátott mély álom az Isten cselekvésének a titkát fedi el. Amikor Isten az ember megteremtésekor mély álmot bocsát Ádámra, akkor viszi végbe az asszony megteremtését.  Isten új és nagy dolgot hoz létre. Itt Ábrahám merül mély álomba. Megnyílik az Isten kinyilatkoztatása felé. A nagy félelem, amit érez, az Isten erőt sugárzó jelenlétének és működésének a következménye.           

A „füstölgő kemence” és a „lobogó fáklya” az Isten közelségének a jelképei. A Sínai-hegy hasonló képekkel van leírva az Isten leszállásakor. Az éjszakában a fényjelenségek egyértelműen kiemelkednek és jobban megtapasztalhatók. Az Isten visszavonhatatlanul elkötelezi magát Ábrahám mellett.

A szerződéskötést később „szövetségként” értelmezték. Az Istennek ezt az ünnepélyes és megrendíthetetlen ígéretét nem kisebbíti az a tény, hogy ez nem kölcsönös. Ez ugyanis az Isten kizárólagos és teljesen szabadon vállalt kezdeményezése.    

Meditatio (Isten Igéje hozzám érkezik. Amit Isten Igéje nekünk mond)

A bizonytalanságba indult el egykor Ábrahám, mivel Isten szólította őt. Elhagyta a biztonságot jelentő szülőföldjét, rokonságát és a terméketlen feleségével, Sárával elindult arra a vidékre, amit Isten mutatott neki. A bátor elindulása után azonban hosszú ideig még semmi sem mutatkozott az Isten ígéreteinek a megvalósulásából. Ha Isten nem váltja be az ígéretét, akkor az egész elindulás értelmetlen marad. Ha Isten szava nem válik valóra, akkor a gyermektelenség Ábrahám családjának a megszűnéséhez vezet.

Az ígéret és a valóra válás között mindig feszültség van. Ez nem vezethet bennünket a hitünk válságához. Istennek is és nekünk is időre van szükségünk, hogy az Isten terve valóra válhasson. Isten a várakozás nyomasztónak tűnő idején nem tétlen. Alkalmas pillanatban megújítja, és meg is valósítja, amit megígért. 

Contemplatio (Elmélkedés. Amit Istentől ajándékba kaptunk, és a szívünkben hordunk)

Ha Ábrahám hitének az iskolájába járunk, akkor nem elsősorban különböző igazságokat és mondatokat tanulunk. Akkor nem ismereteket tartunk igaznak és tesszük ezeket a magunkévá. Ebben az iskolában bizalmat tanulunk. Elkötelezzük magunkat az élet Istene mellett, akinek az ígéretei a reményeinket és a boldogságunkat akarják megvalósítani.  Igent mondunk neki. Bizalommal telten, habozás és fenntartás nélkül ráhagyatkozunk. És erre az élet rejtélyei és veszélyei közepette is képesek vagyunk.   

Collatio (A jelenlévők gondolatainak megosztása valamint gyakorlati teendőink. Amit Isten Igéje általunk üzen másoknak.)

Aki Ábrahámot kivezette „a káldeai Urból”, olyan Istennek mutatja magát, aki az ember kísérőtársául szegődik. Soha nem ígér olyat, amit később megbánna. És sohasem hagy fel a kíséretünkkel. Ha felfedezzük a velünk tartó Istent, akkor mindig a nyugalom és a biztonság érzése vesz körül minket. Mert az esküjével személy szerint mellettünk is elkötelezte magát.

Oratio (Imádság. Amit Istennek válaszolunk Isten Igéjével a kezünkben)

Jézus, a Jó Pásztor, életét adta értünk. Adjunk ezért hálát neki, és bizakodó lélekkel terjesszük eléje imádságos kérésünket: Urunk, légy mindenkor néped Pásztora!

Add, Urunk, hogy az Egyház pásztoraiban minden ember megismerje a jó Pásztor szeretetét!

Urunk, légy mindenkor néped Pásztora!

Add, Urunk, hogy a népek meghallják a jó Pásztor szavát: egy akol legyen és egy Pásztor!

Urunk, légy mindenkor néped Pásztora!

Add, Urunk, hogy az önfeláldozó szeretet gyakorlásával hasonlóvá legyünk jó Pásztorunkhoz!

Urunk, légy mindenkor néped Pásztora!

Add, Urunk, hogy betegségeinket, a magunkét és a ránk bízottakét türelemmel viseljük, és gyógyulásunkat Tőled kérjük és várjuk, miközben emberi módon fáradozunk érte!         

Urunk, légy mindenkor néped Pásztora!

Add Urunk, hogy felismerjük irgalmadat, amellyel hazavársz, és reméljük Tebenned az örök Életet!      

Urunk, légy mindenkor néped Pásztora!

Irgalmas Mennyei Atyánk! Te egyszülött Fiadat szent néped jó Pásztorává rendelted. Engedd, hogy halála és feltámadása érdeméből mindnyájan eljussunk a mennyei boldogságra. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké. Ámen.