Dr. Pápai Lajos megyéspüspöknek az újév alkalmával írott, január 1-jén a Győri Egyházmegye templomaiban felolvasott körlevelét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Kedves Testvérek!

A mai napot, karácsony 8. napját az Egyház Szűz Mária istenanyasága titkának szenteli. Egyben ez a nap a polgári év első napja, és boldog VI. Pál pápa rendelkezése óta a béke világnapja is a Katolikus Egyházban.

Az evangéliumból arról hallottunk, hogy a pásztorok gyorsan útra keltek, hogy megkeressék az újszülött Gyermeket. Közben elmondtak mindent, amit megtudtak róla, amin mindenki csodálkozott. A Szűzanyáról viszont azt írta Szent Lukács: „Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat, és szívében elmélkedett róluk.” (Lk 2,19) Elgondolkodott a tényeken, amiknek értelme számára is csak a húsvéti kinyilatkoztatásban lett nyilvánvalóvá. De mik voltak ezek a „tények”, miről szólt az angyalok üzenete? Így olvassuk Szent Lukács evangéliumában: „Ma megszületett az Üdvözítő nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában.” (Lk 2,11)

Jézus neve ezt jelenti: Isten üdvözít. A „Krisztus” cím a Messiás, Fölkent görög fordítása. De mellette ott van az „Úr” megjelölés is, ezzel jelzi Szent Lukács, hogy Jézus nem csak Messiás, és királyi uralmának isteni jellegét is sugallja. Az Üdvözítő, a Megváltó, akinek a Jézus nevet kell adni, aki a Messiás-király Dávid házából, és ugyanakkor az „Úr”, vagyis isteni személy, ezek mind felülmúlták a Szűzanya elképzelését és ismeretét is. De a hit alázatos hozzáállásával őrizte szívében a titkot, és hűségesen kitartott ígérete mellett: „legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38) Ezért mondja róla a Katolikus Egyház Katekizmusa: „Ő nem ingott meg hitében élete folyamán, még a végső próbatételnél sem, amikor fia, Jézus meghalt a keresztfán. Mária nem szűnt meg hinni Isten szava „beteljesedésében.” Ezért tiszteli az Egyház Máriában a hit legtisztább megvalósulását.” (149.p.)

Az evangélium – hallottuk – csodálatos leírást ad a gyermek Jézus születéséről, a pásztorok hódolatáról, az angyalok énekéről. Ugyanakkor Szent Lukács jelzi azt is, hogy ez a szinte észrevétlen esemény érinti az egész földkerekséget, egyetemes jelentősége van. Ezt azzal fejezi ki, hogy hivatkozik Augusztus császár parancsára, aki elrendelte, hogy az „az egész földkerekséget írják össze.” (Lk 2,1)

A szentleckében pedig Szent Pál apostol már mindennek a teológiáját fejti ki. Azt írja a galatáknak, hogy „amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született…” (Gal 4,4) Az „idők teljessége” a végső, messiási kor, az újszövetség korszaka. Az „idő beteljesedett”, mert eljött Jézus Krisztus, az Isten Fia. Ő az emberi történelem középpontja és célja. Mikor az Isten Fia, Jézus Krisztus emberré lett, jelentősebb esemény történt, mint a világ teremtése, az első élet kialakulása, vagy az ember megjelenése a Földön.

P. Teilhard de Chardin jezsuita atya, a neves őslénytankutató írta erről: „Az első Karácsonyt megelőző végeláthatatlan időben már jelen van Krisztus hatalmas erejével. Minden az Ő születését készíti elő, kezdve a kozmikus erők forrongásától és a bioszféra első zsendülésétől. Az Ő születésének előkészítése gyorsítja meg az ösztönök, majd pedig a gondolat kibomlását a Földön. (…) Nem kevesebb kellett, mint az ősember borzalmas és ismeretlen erőfeszítései, a százados egyiptomi kultúra szépsége, Izrael nyugtalan várakozása, a keleti misztikák lassan legyűrt illata és a görögök százszorta rafináltabb bölcsessége, hogy Jessze törzsén, az Emberiség fáján kinyíljék a Virág… Amikor Krisztus megjelent Mária karján, a Világot emelte fel önmagában.” (Idézve: Szabó F.: Ma írók és gondolkodók, Louvain, 1965. 167. lap 52. jegyzet.)

Beteljesedett az idő, elkezdődött az új teremtés. Jézus „vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt.” (Róm 4,25) Megszabadított a bűn, az önzés, az Isten nélküli, céltalan élet szolgaságától és gyermekeivé fogadott minket. Ahogy Szent Pál írta: „Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia lelkét árasztotta szívünkbe az Isten. (…) Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.” (Gal 4,6-7) Az apostolok, a szentek, a tudatos keresztények életét 2000 év óta ez az örömteli valóság, ez az új élet változtatta meg.

A mi életünk, a mi világunk is tele van kérdésekkel, kételyekkel, megoldhatatlannak látszó nehézségekkel, és nekünk is szembe kell nézni a világban jelen lévő rossz hatalmával. De látszik-e rajtunk, hogy meg vagyunk váltva? Sugárzik-e belőlünk az új élet öröme? Az emberek ugyanis nem elméleteket várnak tőlünk, hanem életet. A hitükből élő szülők gyermekei is természetesnek tartják a vasárnapi szentmisét, a hitéből élő fiatal barátait is hitre vezeti, a házasságra hittel készülő fiatalokból hívő családok lesznek, és környezetük is megérzi a belőlük sugárzó hit örömét.

Ebben az évben egy különösen is sugárzó evangéliumi élet példaképét állítjuk egyházmegyénk papjai és hívei elé: boldog Apor Vilmos vértanú püspökét. A mai nappal egyházmegyénkben Apor-évet hirdetünk 2015-re, vértanúságának 70. és pappá szentelésének 100. évfordulója alkalmából. Szeretnénk még jobban megismertetni életét, tanúságtételét, és imádkozni szentté avatásáért. Mint ragyogó példaképet szeretnénk magunk elé állítani őt, az evangéliumból fakadó életét és tanítását.

Mindenekelőtt pap volt, Jézus Krisztus apostola. Ő, aki előtt fényes világi pálya is lehetséges lett volna, Isten legnagyobb ajándékának azt tartotta, hogy meghívta a papi szolgálatra. Lelkesedését, erejét a Krisztussal való találkozás éltette. A napi szentmise, csendes adoráció, elmélkedés volt az a forrás, ahonnan meríthetett. Egy volt gyulai ministránsa, aki később pap lett, elmondta, hogy őt az indította meg, mikor látta misézni, hittel, odaadással. A bűnbánat szentségét, a szentgyónást mindig buzgón szolgáltatta ki, és maga is rendszeresen gyónt. Ezek nélkül legfeljebb jó „szociális munkás” lehetett volna, de nem Jézus Krisztus apostola. Komolyan végezte a gyermekek, fiatalok hitoktatását, keresztény életre, szentségek vételére való felkészítését.

Ebben az Apor-évben gondoljuk át mi is, vajon valóban Krisztus tanítványai, apostolai vagyunk-e? Mert rendszeres szentmise-szentgyónás-imádság nélkül ez lehetetlen. Ma, amikor az állam biztosítja a hitoktatást az iskolákban, aki nem ezt választja és így megtagadja hitét, milyen jövőt remélhet gyermekeinek?

Apor püspök úr mint gyulai plébános, a plébánia híveit élő közösséggé alakította, akik egymást segítették a keresztény életben. A mi plébániáinkon is szükség van élő közösségekre, ahol a hívő keresztények szeretik és segítik egymást. Apor püspök úr különös érzékkel törődött a szegényekkel, rászorulókkal, védte az üldözötteket. Bátran felemelte szavát az igazságosság védelmében, és bátran elítélt minden embertelenséget. Nekünk sem szabad félni attól, hogy társadalmi, politikai kérdésekben véleményt nyilvánítsunk, mert „gyilkosok közt cinkos, aki néma.”

Akik akár csak egyszer is találkoztak vele, soha nem felejtették el. És ezt a valódi keresztény életet koronázta meg – Isten ajándékaként – vértanúhalála is. A püspökvár pincéjében, védve a hozzá menekülteket mondta: „…egyszer úgyis meg kell halni, jobb tehát, ha az ember ilyenkor áldozza fel életét.” Megbocsátott gyilkosainak, és szenvedését, halálát „szegény, megtévesztett népünkért” is felajánlotta.

Legyen ez az Apor-év – melynek egyházmegyei programjait minden plébánián meg lehet ismerni – mindannyiunk számára lelkiismeret-vizsgálat és megújulás.

Kedves Testvérek!

Az év első napján emlékezzünk arra is, hogy a karácsonykor megszületett Gyermek megkapta a Jézus nevet. Az ő nevével kezdjük meg ezt az új évet, és forduljunk hozzá Prohászka püspök szavaival:”Ez éjben légy te a mi víziónk, dicsőséges és szép Krisztus! Halljuk a zűrzavarnak éjében a küzdő, törtető géniuszok harci kiáltását, mely azt üvölti: keressük a jobbat! De mi azt feleljük: éljen a legjobb, s leborulunk előtted s imádunk téged!” (Prohászka Ottokár: A diadalmas világnézet, Székesfehérvár, Vörösmarty Nyomda kiadása, 1925. 141. lap)

Győr, 2015. január 1.

Dr. Pápai Lajos megyéspüspök