Nyomtatás

Hittanos farsang 2014

Február 22-én, szombaton új helyszínen gyűltek össze gyermekeink, hogy részt vegyenek a Szent Imre Plébánia hittanos farsangján. A Kölcsey Iskola bocsátotta rendelkezésünkre ebédlőjét, amelyet teljesen megtöltött a jókedvű, jelmezes gyereksereg. Fél 10 körül Tamás atya köszöntötte a gyerekeket, majd a zsüri bemutatása után kezdetét vette a jelmezverseny, ahol számtalan ötletesebbnél ötletesebb jelmezt viselő kisgyermek nehezítette a fiatalokból álló zsüri munkáját. 

A hosszas tanakodás utáni eredményhirdetést követően mindenki táncra perdült "DJ Levente", azaz Levente bácsi által válogatott jobbnál jobb zenékre. A batyukból elővarázsolt büfében elfogyasztott tízórai után a gyerekek csoportokat alakítottak egy-egy fiatal vezetésével, s megkezdődött a játékos vetélkedők sora. A gazdag délelőtti programot az elmaradhatatlan tombola zárta, ahol annyi ajándék került kisorsolásra, hogy a talán alig volt, aki üres kézzel távozott volna, a sok játék sorát maga Füles zárta fődíjként, aki addig is, amíg kisorsolták, Tamás atya fején várta türelmesen sorsát. Aki nem hiszi, nézze végig fényképgalériánkat! :)

Köszönet a jó hangulatú farsangi összejövetelést Tamás atyának, a hitoktatóknak, a segítő fiataloknak, s a finomságokat készítő szülőknek, akik elhozták és jobbnál jobb jelmezekbe öltöztették gyermekeiket - s akik talán csaknem annyira élvezték ezt a februári délelőttöt, mint hittanosaink.