Még 2012 Karácsonyán kaptam a hírt, hogy egy névtelen szlovák adományozó hozzájárulásával lehetősége van 3 magyar, 3 cseh és 3 szlovák fiatalnak támogatással részt venni a brazíliai MAGIS-on és az Ifjúsági Világtalálkozón. Azt, hogy ki képviselhesse hazánkat ezen eseményeken egy esszéíró pályázat során választották ki, ahol eldőlt – nem kis meglepetésemre -, hogy az egyik résztvevő én lehetek.

2013. július 11-én két magyar társammal, Marcsival és Csabával, valamint három cseh lánnyal a hajnali órákban indult a repülőgépünk a budapesti Liszt Ferenc Reptérről.  Utunk kb. 16 órán át tartott, amíg Amszterdamon keresztül Sao Paulon át, Brazília egyik legnagyobb városába, Salvadorba érkeztünk, ahol a jezsuiták által szervezett nemzetközi MAGIS találkozó kezdődött, melynek lényegi elemei az ignáci lelkiségű imádságok, a tapasztalatszerzés pl. szociális területen, valamint a közösségben történő élmények megosztása a társakkal.

A reptéren a helyi fiatalok rögtön énekkel és tánccal fogadtak minket. Szállásunk a jezsuita fenntartású Antonio Vieira gimnáziumban volt, ami tökéletes teret biztosított a 3500 „MAGIS-os” fiatal elhelyezésére. A Salvadorban eltöltött napok alatt felfedezhettük a várost, táncos flashmobot forgattunk, valamint minden nap Szentmisén vehettünk részt, amelyek közül az egyiket a jezsuita generális atya celebrált. Innen indult tovább minden fiatal a saját experimentumának (ami lehet szociális, ökológiai, kulturális vagy spirituális misszió, illetve zarándoklat) a helyszínére, kisebb csapatonként mindenki Brazília más-más városba. Én a Minas Gerais államban található Barroso nevű városkába mentem, ahol majdnem egy hétig a helyi kórházban végeztem önkéntes tevékenységet bolíviai, cseh és szingapúri fiatalokkal együtt. Segítettem a konyhán, a mosodában és a gyógyszertárban is, de legjobban a beteg emberek között szerettem lenni. Három nagyon kedves lány személyében tolmácsból sem volt hiány, ami azért is volt fontos, mert a betegek és hozzátartozóik nagy érdeklődéssel voltak irántam és hiába nem beszéltünk közös nyelvet folyamatosan kérdezgettek, beszélgettek velem. Szinte lehetetlen elmondani, hogy a Barrosoban élő emberek mennyire kedvesek. Életemben ennyi mosolyt, ölelést és ajándékot nem kaptam, mint ott. Búcsúzásként a helyi fogyatékkal élő fiatalok műsorral készültek nekünk – amin szem nem maradt szárazon- majd pedig egy hamisíthatatlan brazil karnevállal, szambával záródott a barrosoi hét. Utunk következő állomása Sao Joao del Rei volt, ahol este egy egészen különleges vallási fesztiválon vehettünk részt, majd másnap délelőtt gyalog indultunk el a festői szépségű Tiradentesbe, ami sokak szerint Brazília egyik leggyönyörűbb városa, és a Szentháromság tiszteletére megrendezett ünnepségéről vált híressé, ami minden esztendőben 50.000 embert vonz.

Rio de Janeiroban bő egy hetet töltöttünk. Ez idő alatt sikerült felfedeznem a város fő turisztikai célpontjait, jártam a Cukorsüveg-hegyen, a Corcovadon a Krisztus szobornál, Paquetá-szigeten, megnéztem a Katedrálist, valamint világ legnagyobb futball stadionját a Maracanat stb. A találkozó fő programjai mindig késő délután, illetve este kezdődtek, melyeknek a Copacabana, Rió legnagyobb és leghíresebb strandja adott otthont. Hála Istennek sikerült kétszer is szinte testközelből találkoznom a Szentatyával, akinek a tanulságos szavait több mint 3 millió fiatal (köztük 90 magyar) hallgatta figyelmesen. A nagy esőzések nem tették lehetővé, hogy a virrasztás és a vasárnapi, Ferenc Pápa által celebrált Szentmise a Riótól 14 kilométerre fekvő Campus Fidein legyen megrendezve, ezért hétvégén is a Copacabanan gyűlt össze ez a sok fiatal a világ minden tájáról. A mise után sietve indultunk vissza a csomagjainkért a Santo Inacio iskolába, mert aznap este már indult is vissza a gépünk Párizson át, Budapestre. Egy dologban biztos vagyok, a Brazíliában eltöltött 2 és fél hét volt életem eddigi legszebb időszaka.

 Ez úton szeretnék köszönetet mondani elsősorban a Jóistennek, hogy lehetőségem nyílt eljutni Brazíliába, valamint szeretném megköszönni annak a névtelen szlovák adományozónak a segítségét, aki anyagilag támogatta utunkat. Végül, de nem utolsó sorban köszönöm barátaimnak és a győri Szent Imrés híveknek, hogy imahátteret biztosítottak számunkra, Isten fizesse meg jóságukat százszorosan.

Horváth Glória