Nyomtatás

Ökumenikus istentisztelet - 2013. január 22.

Az Ökumenikus Imahét programjaként január 22-én délután volt ökumenikus istentisztelet templomunkban. Az istentiszteleten Mesterházy Zsuzsanna evangélikus lelkész hirdetett igét, aki Jézus és samariai asszony találkozásának történetét bontotta ki a résztvevők számára. Az istentiszteleten rajta kívül Lentulai Attila református esperes és - házigazdaként is - Balázs Tamás plébános működött közre. Az egyházak közös ének-kincséből összeválogatott énekeket az egész gyülekezet együtt énekelte. Az istentisztelet a három lelkipásztor áldásával, ill. a Magyar Kultúra Napján a Himnusz közös eléneklésével ért véget, majd a szolgálatot végző lelkipásztorok a templom előcsarnokában köszöntek el a hívektől.

Tekintse meg az istentiszteletről készült fotókat.