„Sokan mondják, hogy nincs ministráns. Akik ezt állítják, azokat meghívom arra, hogy nézzenek körül most” – kezdte beszédét Tamás atya. Valóban, megtöltöttük a szentélyt. Nagy ünnep volt számunkra az idén Szentírás vasárnapja, hiszen ezen a napon kaptak kilencen ministránsruhát és négyen léptek a megbérmált ministránsok közé. Nagy öröm az egész közösség számára. Öröm és hála is egyben, hogy mindig vannak, akiket Isten a ministrálás szolgálatára hív, köszönet érte és könyörgés, hogy lelkesedésünk ne lankadjon, s tiszta szívvel állhassuk körül mindig az oltárt.

Ezt a szép szertartást Balázs Tamás atya vezette be, felhívva figyelmünket – s mindenki figyelmét – feladatunk komolyságára. A szolgálatra jelentkezők az első időkben civilben állnak az oltár mellett, s ilyenkor kapják meg ruhájukat. És akik beöltöztetik őket, az idősebbek: a főministránsok (felnőtt fiatalok) a paptól kapják ruhájukat, azután ők öltöztetik a megbérmált ministránsokat és a legfiatalabbakat is (bérmálkozottak segítségével). Bár a ruha különböző, de minden ministráns keresztet visel, kifejezve ezzel egyrészt Krisztus szolgálatát, másrészt pedig azt a tényt, hogy az oltárszolgálat áldozathozatalt is kíván. A liturgia a beöltözés után használati tárgyak körbeadásával folytatódik, ahol a pap átadja a ministránsoknak mindazt, amit kezelnek, és amit a szent szolgálatban használnak. A szertartás fénye a fogadalomtétel, amikor a most beöltözöttek először, a régebb óta szolgálatot teljesítők pedig ismét elköteleződnek a szent feladatra.

Kérjük ezért a testvérek imáját is, hogy ne csak az oltár körül, hanem minden pillanatban valóban ministránsok lehessünk, s meglássák rajtunk, kinek szolgálunk.

Bogdán Réka

[ Download ]