Nyomtatás

Nyilvános liturgiák felfüggesztése

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia rendelkezésének értelmében a nyilvános liturgiák nagyböjt 4. vasárnapjától kezdve szünetelnek.

Templomunkban ez a következőket jelenti:

Az utolsó nyilvános szentmise március 20-án pénteken este 18 órakor lesz.

Szombat este, nagyböjt 4. vasárnapjának előesti szentmiséjétől kezdve a szentmisék a korábbi miserendnek megfelelően bemutatásra kerülnek, de azokat a miséző pap sine populo, azaz a nép részvétele nélkül mutatja be, így azokon a hívek számára személyesen részt venni nincs lehetőség. Valamennyi, korábban felvett miseszándék szerinti szentmise bemutatásra kerül. Amint korábban jeleztük, szentmisék átírására nincs lehetőség, mert szinte valamennyi időpont foglalt.

Szándékunk szerint a sine populo szentmisékről élő videóközvetítést adunk, előreláthatólag a Szent Imre Plébánia Facebook oldalán, de ez még változhat. Amint sikerül megteremteni ennek technikai feltételeit, tájékoztatni fogjuk a Kedves Testvéreket itt honlapunkon is, valamint Facebook oldalunkon. Ha még nem tették, javasoljuk, hogy kedveljék és kövessék a plébánia hivatalos Facebook oldalát: https://www.facebook.com/pg/szentimregyor/

A felvett temetési szentmisék megtartásra kerülnek. Új temetés jelenleg kizárólag szentmise nélkül vehető fel. Mivel az iroda zárva tart, kérjük, hogy ezzel kapcsolatban telefonon érdeklődjenek.

Keresztelésekkel kapcsolatban szintén telefonon érdeklődjenek, új, ünnepélyes keresztelési szándékot jelenleg nem áll módunkban felvenni.

Minden egyéb irodai ügyet is telefonon (96 424 443) vagy e-mailben (gyoriszentimre.iroda@gmail.com) tudnak intézni.

Gyóntatásra, lelkivezetésre szintén telefonon lehet időpontot kérni.