25 éve, 1993. június 18-án a győri Székesegyházban szentelte áldozópappá Tamás atyát Dr. Pápai Lajos megyéspüspök. Tamás atya papszentelése 25. évfordulóját templomunkban ünnepelte június 17-én, vasárnap délután 4 órakor bemutatott ezüstmiséjén. A szentmisén együtt ünnepelt Tamás atyával Udvardy György pécsi megyéspüspök atya, valamint számos paptestvére. Az ünnepélyes ezüstmise homíliáját Tájmel Antal atya, a "szomszédos" szabadhegyi egyházközség plébánosa mondta. Antal atya rendelkezésünkre bocsátotta szentbeszédét, így azt lejjebb teljes terjedelmében közzé tudjuk tenni.

A Szent Imre templom megtelt az ünnepi alkalomra. Az első sorokban foglaltak helyet az ünnepelt szülei, hozzátartozói, részt vettek az ünnepi szentmisén a plébániai tanácsadó testület tagjai, a plébánia munkatársai, a nagyszámú ministráns-közösség. A szentmisén a zenei szolgálatot Soós Gábor orgonaművész és a templom scholája biztosította, trombitajátékával Stepper Tibor emelte az ünnep fényét.

A szentmise végén került sor az ünnepelt köszöntésére. Először az egyházközség hívei nevében Tóth Imre, a plébániai tanácsadó testület világi elnöke köszöntötte az ünnepeltet és adta át részére a hívek ajándékát, egy Szűz Máriát ábrázoló tűzzománc képet, majd a ministránsok nevében Gyurics Janka köszöntötte Tamás atyát, aki a ministránsoktól csoportképüket kapta ajándékba a gyerekek jókívánságaival és aláírásával. Ezt követően a hittanos gyerekek köszöntötték  a jubiláló Tamás atyát, 25 gyermek 25 virág nevében szólt Pozsgai Ágnes ez alkalomra írt versével, majd át is adták virágaikat az ünnepeltnek. A szentmise végén Tamás atya megköszönte a résztvevőknek és az ünnepet előkészítőknek a munkáját, az ajándékokat és jókívánságokat, majd ezüstmisés áldásban részesítette az jelenlévőket. A kellemes nyárestébe nyúló ünnep a plébánia kertjében tartott agapéval zárult, amelyen Tamás atya vendégül látta az ünnepi szentmisén résztvevőket. 

Tájmel Antal atya szentbeszédében a következőket mondta:

            A napraforgó az egyik nap ezt mondta magában: a nektárom az enyém! Az édes nedvemet egyetlen méhecskének sem engedem megdézsmálni. Egy ideig virágzott még, aztán elhervadt anélkül, hogy termést hozott volna. Egy másik napon a búzaszem fakadt ki: én, én vagyok! A mag érett volt, aranysárga és tele volt életerővel. Nem hagyom, hogy elvessenek a földbe - mondta. Így aztán ép maradt, de magányos lett és termést sem hozott. Egy harmadik nap a citrom szólalt meg méltatlankodva: nem hagyom magam félbevágni és kifacsarni! Egy ideig a héjában lapult, aztán bomlásnak indult, végül pedig a kukába került.

            A bölcs történet a természetben zajló folyamatokat megfigyelve embereknek szóló tanulságokat tartogat. Aki másoknak odaad magából valamit, az először úgy érezheti, hogy saját maga kevesebb lesz. Aki az egész életét odaadja másokért, az úgy gondolhatja, hogy saját maga megsemmisül. Aki mások életét szeretné felüdíteni, az fárasztónak tarthatja ezt. Ha viszont a nehézségek ellenére mégis van bátorsága ezekhez, különös örömet érez. Megtapasztalja, hogy mások gazdagításával az élete nem beszűkül, hanem éppen eközben tágul ki.

            Amikor Jézus meghirdette az Isten országáról szóló üzenetét, akkor ezt a mások felé való odafordulást nemcsak tanította, hanem az élete példájával is alátámasztotta. Márk evangéliumából nem véletlenül sugárzik a mások szolgálatára indító felszólítás. A keresztény közösség vezetője, az evangélista nem ismer gyorsan megtehető, fáradság nélküli utakat Jézus követésében. Még azok sem járhatnak ilyen utakon, akik Jézus közvetlen közelségében vannak. Attól sem riad meg a szerző, hogy a tanítványoknak ez a magatartása szemben áll mindazzal, amit a világ elvár és gyakorol. Háromszor szerepelt - bizonnyal nem véletlenül - a „köztetek” szó. A ti körötökben minden egészen másként legyen, mint a titeket körülvevő világban: „Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája”.

            Tamás atyának volt bátorsága, hogy a magáévá tegye Jézus útmutatását, és a nehézségeket tapasztalva is kitartott mások szolgálatának útján immár 25 éve.          

            A gyóntatószékbe ülve a magát vádoló bűnöst nemcsak feloldozza, hanem érezteti vele, hogy sokkal több szunnyad benne a bűneinél; rengeteg jó megtételére képes.

            A lelkipásztori szolgálatra készülő kispapokat nemcsak tanítja és vizsgáztatja, hanem arra neveli őket, hogy elsajátítsák, hogyan kell másokat megmenteni és felemelni.

            A hitoktatóknak nemcsak az ismereteit bővíti, hanem azon fáradozik, hogy ezeket az órákon hitelesen és vonzó formában tudják továbbadni tanítványaiknak.  

            A súlyos betegek kórházi ágya mellett nemcsak a szentségek kiszolgáltatását végzi, hanem azt a reményt is élteti, hogy az Isten hatalma minden nehézségen képes túlemelni őket.

            A gyermekekkel, ministránsokkal és fiatalokkal való foglalkozásokon nemcsak órát tart, hanem a Jézussal való kapcsolat örömét és vidámságát is szeretné megtapasztaltatni velük.

            A szentmiseáldozat bemutatását nemcsak kötelességszerűen végzi, hanem annak átélt végzésével szeretné éreztetni Jézus közelségének a biztonságot és életet ajándékozó erejét.

            Márk evangélista Jézus követendő példáját nem csupán a közösség felelőseinek a figyelmébe ajánlja, hanem mindannyiunkéba. Jézus „nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért”.

            Ez a Jézus értékeli majd valamennyiünk szolgálatát. Ő dönti majd el, kinek mennyit ért a szolgálata. Aki a szolgálatban hasonlít Jézushoz, az a barátjává lesz, annak része lesz az ő közösségében és dicsőségében. 

A napraforgó, ha odaadja a nektárját, akkor értékes, olajos magok érlelődnek benne. Ha a búzaszem engedi, hogy elvessék a földbe, akkor sok élet fakad belőle. Ha a citrom engedi, hogy kifacsarják, akkor sokakat felüdít.  

            Tamás atya! A rádbízottak szolgálatához legyen továbbra is bátorságod és erőd Isten segítségével! Mi pedig az imáinkkal fogunk továbbra is támogatni!