Nyomtatás

Hirdetés (2018.06.10.)

Évközi 10. vasárnap és hét
 
Ezúton szeretném megköszönni a Kedves Testvéreknek, hogy templomszentelésünk 75. évfordulóján nagylelkűségükkel és szeretetükkel lehetővé tették, hogy több mint 2 héten át folyamatosan ünnepelhessük templomunk nagy évfordulóját. Köszönjük a rengeteg finomabbnál finomabb süteményt, amelyek elkészítésével hozzájárultak az esténként megrendezett szeretetvendégségekhez. A Szent Imre Plébánia hívei ismét szép példáját adták az összefogásnak és a keresztény szeretet gyakorlásának. Isten áldása kísérje minden jószándékú és a közösség iránt elkötelezett testvérünk életét.
 
Ma, június 10-én, vasárnap, templomszentelési ünnepünk zárónapján, a délelőtt 10 órakor az ünnepi szentmisét Árus-Kovács Gábor nemesszalóki plébános atya mutatja be.
 
Ma délelőtt 3/4 9 -kor lesz a tanévzáró szentmisénk. Ekkor kerül sor a szentmisére járás jutalmainak átadására is.
 
Ma, június 10-én, vasárnap délután 3 órakor lesz a Magyar Szent Család ereklyéinek búcsúztatása, majd délután 4 órakor közös zarándoklat keretében kísérjük vissza az ereklyéket Balatonalmádiba, ahol este 7 órakor ünnepi szentmise kezdődik. A zarándokbuszra a 1/2 12-kor kezdődő szentmise végéig a sekrestyében még lehet jelentkezni. Az útiköltség 2500 Ft.
 
Június 17-én, vasárnap változás lesz a szentmisék rendjében. Jövő vasárnap este 6 órakor nem lesz szentmise. Délután szeretettel várok mindenkit a 4 órakor kezdődő ezüstmisémre, ahol paptestvéreimmel, a Szent Imre Plébánia híveivel, valamint rokonaimmal és barátaimmal együtt adok hálát az elmúlt 25 esztendő minden kegyelméért.