Nyomtatás

Hirdetés (2017.09.03.)

Évközi 22. vasárnap és hét

Az előttünk álló héten, szeptember 7-én, csütörtökön Szent Márk, István és Menyhért áldozópapok, kassai vértanúk, 8-án, pénteken pedig Szűz Mária születésének, Kisboldogasszony ünnepe lesz.

Szeptember 1-jén, pénteken megkezdődött a 2017/2018-as tanév és ezzel együtt a hit- és erkölcstanoktatás is az iskolákban. Ebben az évben 5 főállású és 2 óraadó hitoktató segítségével vezetjük az iskolai hit- és erkölcstanoktatást. A Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium és Általános iskolában Pozsgai Ágnes és Stajrits Kriszta főállású hitoktatókkal együtt tartjuk a hit- és erkölcstan oktatását. A Kölcsey Ferenc Általános Iskolában Csizmadia Gergelyné Bodó Mária, Szentmártoni-Borsó Bence főállású hitoktatók, valamint Harasztiné Bársonyosi Ágnes óraadó hittanár fog hitoktatni. A Móra Ferenc Általános- és Középiskolában Haraszti Levente főállású hitoktató és Molnárné Keszi Zsanett óraadó hittanár fogja tanítani a gyermekeket. A Fekete István Általános Iskolában, valamint a Tánc- és Képzőművészeti Iskolában Haraszti Levente főállású hitoktató lesz a gyerekek hittanára. Csizmadia Gergelyné Bodó Mária főállású hitoktatót egyúttal megkértem az óvodás csoportok oktatására is. 

Püspök atyánk kifejezett kérésére az idei tanévtől az egyházmegye minden plébániáján bevezetésre kerül a kötelezően választható iskolai hit- és erkölcstan órákon kívül a 3. és 8. osztályos korban a szentségekre való külön felkészítés. Az elsőáldozás és bérmálás szentségének felvételére történő felkészítés helyszíne a Szent Imre plébánia két hittanterme lesz. Ez annyit jelent, hogy a 3. és 8. osztályosok csak akkor járulhatnak szentségekhez, ha rendszeresen részt vesznek egyrészt a hit- és erkölcstan órákon, másrészt a plébániai szentségfelkészítésen, valamint a vasárnapi szentmisén. A szentségek felvételére való alkalmasság elbírálása a hitoktatóval történt egyeztetés alapján a plébános joga és felelőssége. A szentségi felkészítések október hónapban kezdődnek, időpontjait az elkövetkezendő hetekben ismertetjük a kedves testvérekkel. Kérjük a kedves szülőket, legyenek segítségünkre gyermekeik szentségekre való felkészítésében. Együttműködésüket előre is köszönjük.

Előre jelezzük a Kedves Családoknak, hogy a Tanévnyitó Szentmisénk szeptember 17-én, délelőtt ¾ 9-kor kezdődik. A szentmise után szeretettel látunk vendégül mindenkit a templomkertben, rossz idő esetén a plébánia hittantermeiben.