A Szent Imre Schola a pápai szentmisén (2023.04.30.)
Ferenc pápa Kossuth téri szentmiséjén 312 fős kórus teljesített szolgálatot, ebből 122 fő képviselte a magyarországi egyházmegyéket. A Szent Imre Schola, kiegészülve nyúli barátainkkal, 9 fős csapattal vehetett részt az ünnepi szentmisén, s nagy örömünkre a felkészülés során két kispap is csatlakozott hozzánk. Az "itthoni" és a gazdagréti összkari próba után szombaton közösen vettünk részt a helyszíni főpróbán, s így érkezett el a pápalátogatás harmadik napja, a látogatásra a koronát feltevő ünnepi pápai szentmise.
Leírhatatlanul csodálatos érzés volt Krisztus helytartójának, a mai Péternek elénekelni Liszt Ferenc Tu es Petrusát a bevonulásra: "Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta."
Előtte szebbnél szebb egyházzenei tételekkel segítettük a szentmisére történő ráhangolódást, majd a szentmisén vezettük a nép énekét, dicsőítettük Istent, együtt imádkoztunk a jelenlevőkkel és mindazokkal, akik közvetítésben tudtak bekapcsolódni a liturgiába.
Felemelő, csodálatos élmény volt részesévé válni ennek a zenei szolgálatnak, ugyanakkor meghatározó élmény volt találkozni azokkal a karnagyokkal is, akik vezényelték a kórust és az Operaház kiváló zenekarát. A karnagyok közül többekkel még közös fotót is készíthettünk, így is maradandóvá téve a nap élményét.
Köszönjük, hogy ott lehettünk, köszönjük a közös készülés, a találkozások és különösen az ünnep szentmisén való részvétel zenei és lelki élményét!
Tartsd meg, Isten, Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!
Vaday Tamás
Zarándoklat Ferenc pápa szentmiséjére (2023.04.30.)
A győri Szent Imre Plébánia képviseletében 49 fővel vettünk részt Ferenc Pápa Kossuth téri szentmiséjén.
Zarándokcsoportunk a plébánia területéről, Gyirmótról, Rábapatonáról érkezett zarándokokból verbuválódott össze. A zarándokbuszon elimádkozott Rózsafüzért a Szentatyánkért ajánlottuk fel.
Ugyan a térre sajnos nem jutottunk, de a kivetítőkön keresztül így is felejthetetlen, felemelő élményben volt részünk.
Harasztiné Bársonyosi Ágnes
Pásztorjáték 2022
Két év kihagyás után ismét megtelt a Szent Imre templom karácsonyt váró gyermekekkel Szenteste délután 4 órakor. Templomunk ministránsai adták elő Jézus születésének történetét, ezúttal Szent József szemszögéből szemlélve a történéseket. A pásztorjátékot írta és rendezte Pozsgai Ágnes.
A videón a pásztorjáték felvételét tekinthetik meg, a képre kattintva az ünnepről készült galéria nylik meg.
Szent Imre herceg főünnepe (2022.11.05.)
Az idei évben templomunk védőszentjét a korábbi évtizedektől eltérően egyetlen napon ünnepeltük. Reggel fél 8 órakor Tamás atya mutatott be szentmisét a Szent Imre oltárnál, ezután kezdődött az egész napos szentségimádás az Oltáriszentség ünnepélyes kihelyezésével. Hencz Márton diakónus vezette 17 órától a közös szentórát, amely ünnepélyes szentségi áldással és szentségeltétellel zárult.
Az este 6 órai ünnepi szentmisén a győri Brenner János Hittudományi Főiskola kispapjai teljes létszámban részt vettek. A szentmisét a Szeminárium jelenlegi spirituálisa, Bognár István atya és Kálmán Imre korábbi prefektus (jelenleg az Apor Vilmos Iskolaközpont iskolalelkésze) mutatta be, akiket 25 évvel ezelőtt együtt szentelt pappá Dr. Pápai Lajos megyéspüspök, s akik most a szentmise végén közösen részesítették ezüstmisés áldásban a szép számban megjelent szent imrés híveket. Különleges élmény volt, hogy a szentmise mindkét olvasmánya és az evangélium is énekelt formában szólalt meg kispapjaink előadásában.
A szentmise után Tamás atya és a schola vezetésével közösen imádkoztuk, énekeltük Szent Imre matutinumát (olvasmányos imaóráját), majd a templom előtti Szent Imre szoborhoz kivonulva gyújtottunk mécseseket a szobor talapzatán.
A képre kattintva tekintsék meg fotógalériánkat!
Hittantábor 2022
Győri Szent Imrés hittantábor Boldog Batthyány-Strattmann László védelme alatt
„Boldog akkor leszel, ha másokat boldoggá teszel.”
A tábor elején, amikor megérkeztünk, csak figyeltük, hogy a kicsik és nagyok mekkora csomagokkal érkeztek a táborba. Mindenki pakolta a nehezebbnél nehezebb bőröndöket, táskákat. Utólag belegondolva „a csomagjaink” jól szimbolizálják a magunkkal hozott terheket, problémákat, fájdalmakat, melyeket cipelünk magunkkal.
A tábor fővédnöke idén Boldog Batthyány-Strattmann László doktor úr volt, aki földi élete során orvosként rengeteg rászorulót gyógyított meg és segített enyhíteni a fájdalmaikat illetve vinni „a csomagjaikat”. A hittantáborban érezhetően folytatta orvosi hivatását a Mennyországból, és lelki sebeinket is nagy szeretettel gondozta.
Az idei tábor fő témája a szent életű doktor példaértékű élete volt, melyhez szorosan hozzákapcsolódik a gyógyítás, a gyógyulás, és ezek adták heti feladataink tematikáját is.
Ahogyan a különböző betegségekre különböző gyógymódokat adnak az orvosok, úgy mi is a különböző gondjainkra különböző válaszokat kaptunk. Volt, aki egy mosolytól, egy öleléstől, egy bíztató szótól, apró figyelmességtől vagy egy üzenettől egy dobozon kapta meg a választ. A szeretet gyógyító ereje által mi mind orvosságot kaptunk a bajainkra.
Sajnos, ahogy a gyógyszerek sem oldanak meg minden problémát, úgy a mi problémáink sem oldódtak meg villámütésre, azonban a fájdalmaink enyhültek és megindulhattunk a gyógyulás felé vezető úton. Reményt kaptunk a gyógyulásra. „Csomagjaink könnyebbek lettek”, lelkünk háborgó tengere csillapodott.
A tábor tele volt vidámsággal, nevetéssel és szeretettel. A játékok, a színes és változatos feladatok gyógyító erőként járták át a résztvevők lelkét. A mindennapi balatoni pancsolás pedig felüdítette testünket s lelkünket a nyári forróságban, azonban a tábor legnagyobb ajándéka egyértelműen az AMIT doboz volt. Ez egy olyan doboz, amibe azon problémákat helyezzük, Amiknek Megoldása Istenre Tartozik. Mindenki elképzelhet vagy elkészíthet magának egy ilyen dobozt, és beleteheti a gondjait, bajait, odaadhatja a minket végtelenül szerető Mennyei Atyának. Az idei hittantábor üzenete az AMIT dobozon olvasható üzenet volt. Vigyük tovább!
Végül az üzenet a dobozon, amit Pozsgai Ági néni fogalmazott meg:
Drága Gyermekem!
Ne félj, én minden gondoddal foglalkozom. Kérlek, jegyezd meg ezt nagyon jól! Ha megtörténne, hogy az élet egy számodra nagyon nehéz, - sőt talán úgy érzed - kezelhetetlen helyzetet hoz magával, ne kíséreld meg annak megoldását. Nyugodtan tedd be az A M I T dobozba. (= Aminek Megoldása Istenre Tartozik)
Hidd el, az általam megfelelőnek tartott időben meg fogom oldani. Amint a dobozba helyezted, ne időzz többé fölötte!
És amit sose feledj: Nagyon-nagyon szeretlek!
Mennyei Atyád
A beszámolót írta: Tóth Zsófia és Szentmártoni-Borsó Bence
Licz Csaba újmiséje - 2022.07.09.
Június 18-án szentelte pappá Licz Csaba diakónust dr. Veres András győri megyéspüspök, aki augusztus 1-jén kezdi meg segédlelkészi szolgálatát Mosonmagyaróváron. Csabát jól ismerjük, hiszen az elmúlt évben tíz hónapot töltött el a Szent Imre plébánián, szolgált diakónusként, segítette a plébános munkáját, ismerkedetett a plébánia életével, hirdette Isten Igéjét. Csaba így hazajött ezen a hétvégén, hogy újmisét mutasson be templomunkban is. Nem is egyet, mindjárt hármat, egyet pedig Gyirmóton. Az első újmisét július 9-én, szombat este mutatta be, ezen készültek a felvételek, az ünnepélyes szentmise végén Tamás atya ajándékkal köszöntötte az újmisés atyát, aki újmisés áldásban részesítette a híveket. Az első, szombat esti alkalom után vasárnap reggel és este is újmisés áldásban részesítette a szentimrés híveket.
A képre kattintva tekintsék meg a szertartásról készült fotókat, s ezeket nézegetve ne feledkezzünk meg Csaba atya kéréséről, imádkozzunk érte, hogy mindig hív maradjon (ahogy ő is imáit ígérte a Szent Imre Plébánia közösségéért), valamint Tamás atya kérése is jusson eszünkbe és imádkozzunk azért, hogy közösségünkből is hívjon az Úr új papi, szerzetesi hivatásra fiatalokat!
Úrnapja - 2022.06.19.
Úrnapjával, azaz Krisztus Testének és Vérének főünnepével ténylegesen véget ér a húsvéti időnek még a prolongációja is. Ahogy Húsvét vigíliáján a körmenettel megmutatjuk a feltámadt Jézust a világnak (már aki éjszaka éppen az utcán találkozik vele), most fényes délelőtt, verőfényes napsütésben vittük a környékbeliek közé az Oltáriszentségben velünk levő Úr Jézust, megkoronázván az ünnepi szentmisét. A szokásokhoz híven a szentmise végén a Magyar utca felé indult a körmenet, majd befordultunk az Erzsébet-ligetbe, melynek árnyas fái szelidítették a nap hevét. Köszönet mindenkinek, aki széppé tette ünnepünket! A képre kattintva tekintsék meg az ünnepről készült fotókat!
Templomszentelés évfordulója - 2022.06.03
Június 3-án, pénteken este többszörös ünnepre gyűltünk össze. Mint minden évben, "felköszöntöttük" templomunkat, amely most töltötte be 79. évét. Hálát adtunk a templomot megépíttető, alapító plébánosunkért, Dr: Szelestyei Béla atyáért, akiért a szentmisét is bemutattuk. Ezen a szentmisén ért véget Licz Csaba diakónus lelkipásztori gyakorlata, így a szentbeszédben is elköszönt tőlünk, a mise végén pedig Tamás atya köszönte meg Csaba szolgálatát, segítőkészségét. Csaba atyát június 18-án szenteli áldozópappá Dr. Veres András megyéspüspök, s utána hamarosan mi is köszönthetjük őt körünkben, ahol újmisét fog bemutatni.
A szentmise végén a hagyományoknak megfelelően koszorút helyeztünk el a templom szentelését megörökítő mozaik alatt, valamint templomépítő plébánosunk sírjánál.
Az ünnepi szentmiséről készült fotók galériáját a képekre kattintva tekinthetik meg.
Nagyhetünk 2022-ben
A 2020. év után, amikor a pandémia miatt zárva voltak a templomaink húsvétkor és csak a internetes közvetítéssel csatlakozhattunk be a nagyheti szertartásokba, a 2021-es év után, amikor kijárási korlátozások miatt is rendkívül visszafogott volt húsvéti ünneplésünk is, idén ismét teljes egészében, személyesen élhettük át nagyhét gazdag liturgiáját. Virágvasárnap meglepetéskén a szentély bejáratának pálmakapuja várta a híveket, nagycsütörtökön az ünnepi szentmise és az oltárfosztás után ismét együtt virraszthattunk a tanítványokkal és átelmélkedve Jézus búcsúbeszédét, majd még a kitartóbbak a Jeremiás siralmainak éneklésére is visszatértek a templomba. Nagypénteken a passió és a kereszthódolat révén kapcsolódtunk Urunk, Jézus Krisztus kínszenvedésébe, nagyszombat este pedig együtt ünnepelhettük feltámadását, amelynek hírét az utcára is kivittük a feltámadási körmenettel.
Tekintsék meg a nagyhét ünnepeiről készült galériáinkat:
Győri Szent Imre Plébánia
9024 Győr, Szent Imre út 35.
(96) 424 443
gyoriszentimre.iroda@gmail.com