Veres András megyéspüspök szentmisét mutatott be a győri Szent Imre Plébánia híveinek részvételével március 2-án a Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szentmisén koncelebrált Balázs Tamás, a győri Szent Imre-templom plébánosa és Bognár István püspöki irodaigazgató, városplébános. A szentmise előtt a zarándokok keresztutat jártak Balázs Tamás atya vezetésével. 

Veres András püspök atya szentbeszédében a Miatyánkról szóló elmélkedéssorozatot folytatta. A nagyböjt elején arra hívott bennünket az Egyház, hogy többet imádkozzunk, buzgóbban gyakoroljuk a jó cselekedeteket, és tartsunk bűnbánatot. Ahhoz, hogy buzgóbban imádkozzunk, szükség van szép imádságokra, ezek közül a legszebb és a legjobb imádság a Miatyánk, mert maga az Isten Fia, Jézus 

Krisztus tanította meg nekünk. A főpásztor ez alkalommal a „szenteltessék meg a Te neved” kérés átgondolására buzdította az egybegyűlteket. 

Amikor Mózes az égő csipkebokornál állva az Úr neve felől érdeklődik, Istentől ezt a választ kapja: „Én vagyok az, aki van.” (vö. 2Móz 3,13-14) A név a leglényegesebbet mondja el Istenről: ő az, aki van, senki más nem létezik úgy, mint ő. Mindnyájan Istentől, az élet urától kaptuk az életet. Isten önmagától van, a természetéhez tartozik, hogy van. Ő a létet, az életet adó Isten. 

Sokféle szempont vezetheti a szülőket, amikor születendő gyermeküknek nevet választanak. Vannak olyan szülők, akik a családi hagyományt követik a névadásban, mások egy szent nevének kiválasztásával kívánnak vonzó példát adni gyermeküknek. A szüleink, keresztszüleink által számunkra választott védőszentet fontos megismernünk és életpéldáját komolyan követnünk. A bérmálkozáskor már mi választunk védőszentet. Védőszentjeink azon az úton vezetnek, amelyre Isten hívott bennünket. 

A sémi nyelvekben a név mindig az illető legfőbb tulajdonságát fejezte ki. A szülők a gyermeküknek választott névvel a környezetüknek is üzenni akartak. Az Ószövetségben számos olyan szereplő van, akinek a meghívást követően Isten új nevet adott, de az Újszövetségben is találunk erre példát: Simonból így lett Péter apostol a meghívás után. Nomen est omen: a név erkölcsi tartásra és arra kötelez bennünket, hogy az életben megtaláljuk azt a hivatást, amit Isten szánt nekünk. 

Nem véletlen az sem, hogy az Úr második parancsa így hangzik: „Isten nevét hiába ne vedd!” A szent tisztelete áthatotta az ókori népek, így a zsidó nép életét is. A zsidók ki sem merték ejteni Isten nevét. A liberalizmussal a szent sokak szemében elveszítette méltóságát. Az embertársunk szentről alkotott elképzelése, a másik neve, hite, vallásos érzülete soha nem válhat gúny tárgyává, még akkor sem, ha a meggyőződése a mienkétől eltérő – hangsúlyozta a főpásztor. 

Ma Isten nevét legtöbbször közömbösen ejtik ki az emberek, ha nem káromkodva. Isten neve gyakran csak jelző marad: még a nem vallásos emberek is szívesen neveznek isteninek általuk különlegesnek tartott dolgokat. Felvetődik a kérdés: létezik számukra Isten vagy sem? Ha nem, akkor miért említik a nevét? Kötelességünk van Isten nevével kapcsolatban: Jézus arra kér bennünket, hogy szenteljük meg az Úr nevét. Ez azt jelenti, hogy Isten nevét mindig meg kell vallanunk az emberek előtt. Az életünkkel kell megszentelnünk Isten nevét. Leginkább a liturgiában jut kifejezésre az Isten iránti szeretetünk, hódolatunk, az, amit Istennel kapcsolatban fontosnak érzünk. A szent bibliai értelemben azt jelenti: fenntartott, elkülönített, konszekrált. Amikor azt imádkozzuk, hogy „szenteltessék meg a te neved”, egyúttal azt is kérjük: mutatkozzon meg Isten nagysága, méltósága, dicsősége az életünk és a szavaink által, adasson meg az Úr számára minden, ami őt illeti. Isten szentsége azonban a mi imádásunk nélkül is teljes, a mi javunkra válik, ha imádjuk a Teremtőt. Isten szentsége áthatja az egész világot. A világ pusztán létezésével is Istent, Isten nagyságát, teremtő erejét dicséri, miként Berzsenyi Dániel írja Fohászkodás című versében: 

A legmagasb menny s aether Uránjai, 

Mellyek körülted rendre keringenek, 

   A láthatatlan férgek: a te 

      Bölcs kezeid remekelt csudái.
 

Te hoztad e nagy Minden ezer nemét 

A semmiségből, a te szemöldöked 

   Ronthat s teremthet száz világot, 

      S a nagy idők folyamit kiméri.
 

Téged dicsőit a Zenith és Nadír. 

A szélveszek bús harca, az égi láng 

   Villáma, harmatcsepp, virágszál 

      Hirdeti nagy kezed alkotásit.
 

Buzgón leomlom színed előtt, Dicső! 

Majdan, ha lelkem záraiból kikél, 

   S hozzád közelb járulhat, akkor 

      Ami után eped, ott eléri.

Az embernek arra kell törekednie, hogy méltó legyen Isten szentségéhez. A teremtésben részesültünk Isten szentségéből, mert a saját képmására teremtett bennünket. Nem szabad elveszítenünk a nekünk ajándékozott szentséget. A Szentírás is arra hív bennünket, hogy legyünk szentek, mert Isten, aki minket meghívott, szent. Sajnos egyfajta kettősség van a világban: a teremtésben ugyan részesültünk Isten szentségéből, az embernek azonban nélkülöznie kell Isten dicsőségét a bűn miatt – mutat rá Pál apostol. Krisztus megváltása által nyerhetjük vissza eredeti életszentségünket. Isten, az Atya Jézusban nyilatkoztatta ki leginkább életszentségét. Jézus értünk jött, hogy mi is az Atyához tartozzunk. A keresztségben mindnyájan megszentelődünk. Egész életünk feladata az, hogy ezt a visszanyert életszentséget megőrizzük, fejlesszük magunkban – hangsúlyozta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

A szentmisét követően a jelenlévők Veres András megyéspüspök vezetésével a Könnyező Szűzanya kegyképénél és Boldog Apor Vilmos püspök sírjánál imádkoztak.

Győri Egyházmegye Sajtóirodája
Fotó: Németh Péter