Hitoktatók bemutatkozása

Nyomtatás
 
 

 

LeventeHaraszti Levente

1975-ben születtem Győrben. Középiskolai és főiskolai tanulmányaimat is a városban végeztem. Diplomámat a Széchenyi István Egyetemen szereztem műszaki menedzser szakon.

A Szent Imre Plébániával 2002-ben kerültem kapcsolatba, amikor feleségemet megismertem.

2004-ben kezdtem tanulmányaimat a győri Hittudományi Főiskolán. 2005 óta rendszeresen részt veszek nevelőként a nyári hittanos táborokban. 2010 óta pedig a plébánia óraadó hitoktatója vagyok. A hitoktatás mellett az egyházközségi hozzájárulás szedését is végzem.

 

 
Harasztiné Bársonyosi Ágnes

1977-ben születtem Győrben. Templomba nagymamám hatására kezdtem el járni 13 éves koromban. Ekkor járultam először szentáldozáshoz és ekkor kezdtem el ministrálni is, amit egészen 18 éves koromig végeztem. A középiskola ideje alatt Radó Tamás atya vezetésével egy nagyszerű ministráns és hittanos közösségnek lehettem tagja. Máig is tartó barátságokat köszönhetek ennek az időszaknak. Ekkor határoztam el, hogy én is szeretnék a hitoktatásban tevékenyen részt venni. Az Apáczai Tanítóképző Főiskolával párhuzamosan végeztem a Győri Hittudományi Főiskola hitoktató szakát is. A főiskola elvégzése után a Kovács Margit ÁMK-ban tanítottam angolt és a Szent Imre Plébánián és az hozzá tartozó iskolákban hittant.

2004 óta boldog házasságban élek. Egy 3,5 éves kislányunk van. Jelenleg GYES-en vagyok.

 

Tanulmányok:

Berzsenyi Dániel Főiskola – angol nyelv és irodalom szakos tanár (2006)

NyME Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola – angol szakos tanító (2001)

NyME Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola – „Emberebb ember” szakkollégium (2000)

 

 
Pozsgai Ágnes

1980-ban születtem Győrben. Kisgyermek korom óta nagyon kötődtünk ikertestvéremmel együtt a rajkai templomhoz, hiszen Rajkán nagyszüleinknél töltöttük időnk legnagyobb részét. A hitoktató atyáknak, Hrotkó Géza atyának és Bausz András atyának köszönhetően a hittant már kicsi koromban nagyon megszerettem, így készültem nagy lelkesedéssel az elsőáldozásra, majd később a bérmálás szentségének felvételére.

Középiskolai tanulmányaimat Mosonmagyaróváron, a Kossuth Lajos Gimnáziumban végeztem, és itt érettségiztem 1999-ben. A gimnáziumi évek meghatározó élménye volt Tájmel Antal atya jelenléte a plébániánkon, akinek egyéniségéből, ifjúsági hittanóráiból és prédikációiból mindmáig rengeteget meríthetek. A nyári Szanyban megrendezett hivatástisztázó lelkigyakorlatok idején ismerkedtem meg olyan további kiváló papi személyiségekkel, mint Radó Tamás atya és Ferling György atya.

Diákkoromban érlelődött meg bennem a gondolat, hogy szeretnék nagyon közel maradni Jézushoz és a gyermekekhez. Antal atya bíztatására jelentkeztem az Apáczai Tanítóképző Főiskolára, valamint ezzel párhuzamosan a Győri Hittudományi Főiskola hitoktató szakára is. A főiskola és a teológia elvégzése után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Egyházjogi Tanszékén végeztem, és 2005-ben Baccalaureátust szereztem.

Radó Tamás atya meghívására a Szent Imre plébánián 2005. szeptemberében kezdtem meg a hitoktatást, mint főállású hitoktató. Tamás atya megbízásának köszönhetően a Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ általános iskolás valamint gimnáziumi tanulóit tanítom, továbbá évek óta kiveszem részemet a plébánia óvodás és iskolás csoportjainak hitoktatásából is nagy örömmel és lelkesedéssel. Hitoktatói hivatásomban boldogan és nagy szeretettel szeretném még sokáig folytatni szolgálatomat Isten nagyobb dicsőségére.

 

Tanulmányok:

NyME Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola – német szakos tanár (2003)

Győri Hittudományi Főiskola – hittanári szak (2003)

Pázmány Péter Katolikus Egyetem – kánonjogi szak (2005)