BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20101031T020000 RDATE:20110327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20111030T020000 RDATE:20120325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20121028T020000 RDATE:20130331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20131027T020000 RDATE:20140330T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20141026T020000 RDATE:20150329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20151025T020000 RDATE:20160327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20161030T020000 RDATE:20170326T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20171029T020000 RDATE:20180325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20181028T020000 RDATE:20190331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20191027T020000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20100811T000000 RDATE:20101031T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20110327T030000 RDATE:20111030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20120325T030000 RDATE:20121028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20130331T030000 RDATE:20131027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20140330T030000 RDATE:20141026T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20150329T030000 RDATE:20151025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20160327T030000 RDATE:20161030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20170326T030000 RDATE:20171029T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20180325T030000 RDATE:20181028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20190331T030000 RDATE:20191027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:19255c3c82573bc59b962f8be5ef667e CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:19700101T010000 SUMMARY:Chantal Szent Johanna Franciska DESCRIPTION: Élete\n A francia parlament elnökének, Bénigne Frémyot grófnak és Margueri te de Berbisey asszonynak a házasságából három gyermek született: egy Margu erite nevű kislány, 1572-ben Jeanne (Franciska) és tizennyolc hónappal után a egy André nevű kisfiú, akiből később Bourges városának érseke lett. A csa lád mélyen vallásos volt, s az apa magas tisztsége következtében gazdagok i s voltak. Marguerite asszony azonban a harmadik gyermek szülése közben megh alt.\n 1587-ben, amikor Jeanne már tizenöt éves volt, a nővére férjhez ment Jean-Jacque Neufcheze-höz, és ő elkísérte az ifjú párt Poitou-ba. Atyjuk D ijonban maradt. Öt évvel később visszahívta magához Jeanne-t, majd nem sokk al később, december 29-én férjhez adta őt Christophe de Rabutin Chantal bár óhoz. Mivel Jeanne meg is bérmálkozott és viselni kezdte a bérmanevét, a Fr ancoise-t is, asszonynevén Jeanne-Francoise Frémyot de Chantalnak szólított ák. Ebből egyszerűsítették a nálunk ismerős nevét: Chantal Franciska.\n A h ázasságuk boldog volt. Eleinte egy tönkrement birtokon kellett berendezkedn iük és szűkösen éltek, hamarosan azonban rendbe hozták a birtokot, és Franc iskának már nem is hiányzott a nagyvárosi társaság. Hat gyermeket szült, ak ik közül négyet fölnevelt. 1601 októberében, két héttel utolsó gyermekük sz ületése után azonban elveszítette a férjét. Vadászat közben Chantal báró eg yik barátjának fegyvere véletlenül elsült, a báró halálos sebet kapott, s e gy héttel később belehalt sérülésébe.\n Franciska számára súlyos csapás vol t férje elvesztése. Nehéz óráiban hitbeli kísértései is támadtak, de végül is ez a csapás vitte egészen közel Istenhez. Addig is jámbor és istenfélő v olt, de attól fogva sokkal mélyebb lelki életet élt. Teljes szívvel az imád ságnak és a vezeklésnek adta át magát, s közben olyan belső próbatéteken me nt keresztül, amelyek a misztikus ajándékok befogadásához készítik föl, tis ztítják meg a lelket. E megpróbáltatásai közben az Úr látomásban mutatta me g neki későbbi lelki vezetőjét.\n Franciska önként fogadalmat tett, hogy tö bbé nem megy férjhez. Nem sokkal férje halála után a Dijon közelében lévő N otre-Dame d'Etange-ba ment, ahol találkozott egy szerzetessel. Senki nem tu dja, hogy ki volt ez a szerzetes, aki lelki tanácsokkal látta el és fogadal mat tétetett vele, hogy lelki ügyekben senki máshoz nem fordul, csak hozzá. Hazatérése után Franciskának át kellett költöznie apósához, Monthelonba. A vidék csöndes magányában Franciska lelki élete tovább mélyült, s egyre hat ározottabban a misztika irányában fejlődött.\n Sokszor megfordult Dijonban, s 1604. március 5-én itt látta meg először Szalézi Ferencet, aki éppen nag yböjti beszédet tartott a Sainte-Chapelle-ban. Felismerte benne azt, akit l átomásában mint leendő lelkiatyját látott. Atyja, Frémyot gróf házában talá lkoztak először, és azonnal mély, lelki kapcsolat alakult ki közöttük. Fran ciska azonban, mivel korábbi lelkivezetőjének tett fogadalma kötötte, nem m erte Ferenc püspök vezetésére bízni magát. Néhány szóban érintette erre von atkozó fogadalmát, és a püspök sokáig tanácstalan volt. A körülmények azonb an úgy alakultak, hogy egy fél év múlva ismét találkoztak Saint-Claude-ban. Ekkor Ferenc már világos eligazítást tudott adni a korábbi fogadalomra von atkozóan, és késznek mutatkozott arra, hogy Franciska lelki vezetését elvál lalja.\n Valószínűnek tűnik, hogy a szent püspök először nem ismerte föl, m ilyen életre szól Franciska hivatása, ezért eleinte erősen aszketikus irány ban vezette. Franciska 1606-ban kapcsolatba lépett a dijoni kármelita apácá kkal. Tanácsaik derítettek fényt belső életére, és lelkivezetőjét is eligaz ították, hogy világosabban ítélhessen.\n Súlyos belső megpróbáltatások köze pette imádságos élete egyre inkább a szemlélődés felé irányult. Ekkor égett e tüzes vassal a szíve fölé Jézus nevét.\n A jövőjét tekintve Franciska biz onytalanságban élt: határozott vonzódást érzett a szerzetesi életre, anélkü l azonban, hogy választani tudott volna egy meghatározott rendet. 1607 húsv étján Szalézi Ferenc püspök Annecyben föltárta előtte a tervét: egy női ren det akar alapítani, amelyben a nővérek klauzúra nélkül élnek, s melybe bete g és öreg nők is kérhetik fölvételüket. A későbbi Vizitációs apácáknak neve zett rend tervét vázolta előtte, és Franciska boldogan fogadta ezt a tervet . Anyai kötelezettségei azonban egyelőre a szűkebb családjához kötötték. Vé gül 1609 októberében Szalézi Ferenc öccse, Thorens báró feleségül vette Fra nciska legidősebb lányát, Maria-Aimeét. Ekkor már gondolhatott arra, hogy v isszavonul a világtól. 1610. március 19-én búcsút vett Dijontól, ott hagyvá n atyját és Celse-Bénigne nevű fiát (kinek leánya lett később a híres de Sé vigné márkiné). Annecyben néhány társnője várta, és június 6-án egy egyszer ű, tóparti házban megalapították a Vizitációs nővérek társaságát.\n E társa ság lelkületét kétségtelenül Szalézi Szent Ferenc formálta ki személyes var ázsával és beszédeivel, de Franciska szerepe legalább ilyen fontos volt. Úg y tűnik, elsősorban neki köszönhető a rend misztikus jellege, amely az első időkben az egész társaságra meghatározó erővel hatott. Fő tevékenységük el einte az új házak alapítását jelentette; amikor Franciska meghalt, már negy venegy házuk volt. A lyoni alapítás 1615-ben a szabályzat megváltoztatásáho z vezetett. Addig ugyanis az eredeti elgondolásnak megfelelően, a vizitáció s nővérek házaiban nem volt klauzúra, tehát a nővérek szabadon járhattak ki a városba és segíthették a rászorulókat. A lyoni érsek, de Marquemont azon ban rájuk kényszerítette, hogy mint a többi apácák, ők is klauzúrában éljen ek. E módosításnál Franciska sokkal kisebb ellenállást tanúsított, mint Fer enc püspök, de ezek után is ő maradt a legnagyobb támasza.\n Franciska és S zalézi Szent Ferenc között bensőséges, mély lelki barátság alakult ki. 1616 -tól azonban a püspök úgy látta jónak, hogy egyre ritkábban találkozzanak. Franciska emiatt sokat szenvedett, és nagy veszteségnek érezte a szent püsp ök 1622-ben bekövetkezett halálát is. Szerető gondossággal ápolta lelkiveze tője emlékezetét, és sokat tett azért, hogy a művei megjelenhessenek.\n Fra nciska mindazon a nehézségen, amelyet az új alapítások jelentettek, szinte páratlan éleslátással és határozottsággal lett úrrá. Mivel az egyes házak e gymástól függetlenek voltak, az ő személye jelentette számukra az egyetlen összekötő szálat, bár sohasem tekintette magát ,,alapítónőnek''. Sokféle kü lső teendője ellenére mély lelki életet élt, napjai mégis telve voltak fájd almakkal és súlyos lelki megpróbáltatásokkal: elsősorban a lelki szárazság és a hitellenes kísértések gyötörték.\n Utolsó évei, főképp az 1637. eszten dő nagyon fájdalmas volt számára. De mindig volt hozzá ereje, hogy uralkodj ék belső félelmein, és a legbizalmasabb nővértársakon kívül más nem is sejt ette, hogy mennyit szenved belül. A többiek számára mindig a kedves, álland óan megtalálható és fölkereshető anya volt.\n Egészsége lassan fölmondta a szolgálatot. Sok-sok utazása egyikén megbetegedett, és 1641. december 8-án Moulins-ban lévő házukban ágynak dőlt. Tüdő- és mellhártyagyulladás lépett föl, és hosszú, nehéz haláltusa után december 13-án meghalt. 1751. augusztu s 21-én boldoggá, 1767. július 16-án szentté avatták.\n Legendájából\n Egy 16. századi festő a reneszánsz kor feszes díszruhájában, magas csipkegallér ban, nyakában sokszoros gyöngyfüzérrel és gyűrűkkel ékes kezében kendővel á brázolta Franciskát, aki akkor fiatal grófnő volt. Arcát magasra tornyozott , barna haj keretezte, s nagy, sötét szemek uralták, amelyek elgondolkodva néztek a távolba. Amikor ez a festmény készült, még alig lehetett sejteni, hogy ez a szalonokban feltűnést keltő fiatal hölgy -- a majd nagyszerű fele ség, háziasszony és édesanya -- misztikus kegyelmek hordozója lesz.\n A Bou rbilli kastélyban gondtalan életű Johanna-Franciska -- mondják a krónikások -- nagy odaadással szolgálta a szegényeket. Saját kezűleg készített számuk ra ételt. Az egyik ínséges esztendőben új ajtót vágatott a kastély falán, h ogy a szegényeknek ne kelljen egy kapunál tolonganiuk. Mivel azonban az ő é léstára sem volt kifogyhatatlan, Isten csodával jelezte, mennyire kedves el őtte Franciska jótékonysága: amikor a hombárokból kifogyott a gabona, éppen úgy, mint egykor a szareptai özvegy, hónapokon át ő is egy csodálatos módo n ki nem apadó hombárból vette elő a lisztet és sütötte a kenyeret az éhező knek.\n A bárónő Monthelonban az egész vidék betegeinek orvosa, gyógyszerés ze és betegápolója lett. Nagy gyógyszerraktára volt, amelyben példás rendet tartott, és bárki ingyen kaphatott tőle segítséget. Ha egy ház rendjét dic sérni akarták a környéken, csak azt mondták: ,,Olyan rend van itt, mint Cha ntal bárónő gyógyszertárában!''\n Huszonnyolc éves volt, amikor eltemette a férjét. A temetés után apósa azzal fenyegetőzött, hogy kitagadja unokáit, ha Franciska át nem költözik az ő kastélyába. Új otthonában Franciska állan dóan ki volt téve az egyik szolgáló zsarnokoskodásának, aki a házon is, az öreg bárón is kénye-kedve szerint uralkodott. Franciska, aki egyébként nagy on érzékeny volt, nem vette zokon ezeket a bántásokat, sőt, maga mellé vett e a szolgáló négy házasságon kívül született gyermekét, akiknek atyja az ör eg Chantal báró volt, és a saját gyermekeivel együtt nevelte és tanította ő ket. Annak a férfinak is megbocsátott, aki a férjét halálosan megsebesített e, és szeretetének jeléül vállalta egyik gyermekének keresztanyaságát.\n Am ikor 1604-ben a genfi püspök, a híres szónok, Szalézi Szent Ferenc Dijonban a nagyböjti prédikációkat tartotta, Franciska nem mulasztott el egyetlen e gyet sem. Mindig ugyanott ült a templomban, és növekvő lelkesedéssel hallga tta a prédikáló püspököt, akinek jámborsága egészen más volt, mint félszeg, a világtól teljesen elszakadt korábbi gyóntatójáé. Ferenc püspök is fölfig yelt Franciskára. ,,Ki ez a fiatal, szőke hölgy, özvegyi ruhában, aki velem szemben ült, és annyira figyelte a prédikáció minden szavát? -- kérdezte a z egyik beszéd után Mons. Frémyot-t, Bourges érsekét. Az elnevette magát: , ,Ezt nálam jobban senki nem tudja megmondani: a tulajdon nővérem, Madame Ch antal!''\n A két rokon lélek barátságának kezdetéről följegyeztek egy beszé lgetést. Ferenc püspök mindig elvárta, hogy a vallásos urak és hölgyek jól öltözöttek legyenek, de Madam Chantal öltözéke föltűnt számára. Egy napon m egkérdezte tőle: ,,Kegyelmes asszony, szándékában áll újra férjhez menni?'' A tagadó válasz hallatára a püspök csak ennyit mondott: ,,Akkor a cégért l e kellene venni!'' Franciskát a megjegyzés nagyon bántotta, de megértette a püspök gondolatát. A következő találkozáson ékszer nélkül jelent meg. Akko r a püspök egy újabb meghökkentő megjegyzést tett: ,,Mondja, e csipkék nélk ül -- kevésbé csinos lenne?'' Franciska még aznap minden csipkét eltávolíto tt a ruházatáról.\n Alighogy Ferenc püspök elhagyta Dijont, első pihenőhely éről a következő kártyát küldte Franciskának: ,,Úgy látom, Isten önt reám b ízta. Minden óra elmúltával egyre biztosabb vagyok ebben. Ez minden, amit m ondhatok önnek. Fogadjon el engem jó angyalának.'' Ezzel kezdődött a híress é vált levelezés, e két nagy lélek barátságának tanúja.\n Franciska mintegy kétezerötszáz levelet kapott Ferenc püspöktől. E levelekben nemcsak a püsp ök finomsága, hanem vidám és humoros jámborsága is megnyilvánult. Egyik lev elében így írt: ,,Megmondtam önnek, és most újra írásba adom: semmiféle kül önleges, nyugtalan, szomorú vagy zsémbes jámborságot nem akarok, hanem csak olyat, amely szelíd, jóságos, kedves és barátságos. Egyszóval szabad és vi dám lelkületet kívánok, amely kedves Isten és az emberek előtt egyaránt... Ha hibát követek el, inkább akarok hibázni a túlzott szelídséggel, mint a t úlzó szigorral.'' Franciska azt válaszolta rá, hogy a tanácsot szívesen meg fogadja, majd ő is küld egy tanácsot a püspöknek: nézzen utána, hogy éveine k növekvő száma nem tette-e kissé zsugorivá, azaz ad- e a testének elegendő alvást és eledelt?\n Később, amikor Madame Chantal már kolostori elöljáró volt, nővérei is részesévé váltak ennek a barátságnak. Egyik levelében öröm mel írja le, hogy milyen vidám hangzavar tört ki a nővérek között, mikor me gtudták, hogy a főnöknő levelet készül írni Ferenc püspöknek: ,,Ezek a gyer mekek mind kiabálták, biztosítsam Önt arról, hogy valamennyien nagyon jók a karnak lenni. A kis Robin azt mondta, hogy csak Istent és Önt szereti. Azt kívánják, hogy valamennyiüket nevezzem meg a levélben, de én inkább befogta m a szájukat, különben annak lenne igaza, aki közülük a leghangosabb.''\n A rról a percről, amelyben megkapta a püspök halálhírét, később ezt írta: ,,M ielőtt az értesítést elolvastam volna, a bensőmben Istenhez tértem, és így nyitottam föl a levelet, amelyből megtudtam, hogy a mi szentünk az égben va n. A hír szíven talált. Térdre borultam, imádkoztam a Gondviseléshez, és am ennyire csak tudtam, magamhoz öleltem Isten akaratát és az én kimondhatatla n fájdalmamat. A nap hátralévő részében sokat sírtam, de édes sírással, mél y és nyugodalmas békében, elmerülve Isten akaratában és a dicsőségben, amel yben szentünk örvendezik.''\n Amikor Johanna-Franciska Moulins-ban meghalt, Párizsban Páli Szent Vince -- mesélte az egyik nővér -- ,,látott egy kis g ömböt, amely úgy világított, mintha tűzből lett volna. Fölemelkedett a föld ről az égbe, és ott egy nagy tűzgömbbel egyesült. Ketten együtt egyre magas abbra emelkedtek, mindaddig, amíg egy összehasonlíthatatlanul nagyobb tűzgö mbbel nem találkoztak, és el nem merültek benne. Akkor megvilágosodott bens őmben, hogy a kisebbik gömb tisztelendő Anyánk, a nagyobbik Szalézi Szent F erenc lelkét jelezte, a harmadik hatalmas tűzgömb maga az Isteni Lényeg vol t, aki ezzel a jelenséggel tudatta, hogy Franciska és Ferenc lelke egyaránt Istennél van, akit mindketten a legjobban szerettek.''\n Imádság\n Istenün k, ki\n A francia parlament elnökének, Bénigne Frémyot grófnak és Marguerit e de Berbisey asszonynak a házasságából három gyermek született: egy Margue rite nevű kislány, 1572-ben Jeanne (Franciska) és tizennyolc hónappal utána egy André nevű kisfiú, akiből később Bourges városának érseke lett. A csal ád mélyen vallásos volt, s az apa magas tisztsége következtében gazdagok is voltak. Marguerite asszony azonban a harmadik gyermek szülése közben megha lt.\n 1587-ben, amikor Jeanne már tizenöt éves volt, a nővére férjhez ment Jean-Jacque Neufcheze-höz, és ő elkísérte az ifjú párt Poitou-ba. Atyjuk Di jonban maradt. Öt évvel később visszahívta magához Jeanne-t, majd nem sokka l később, december 29-én férjhez adta őt Christophe de Rabutin Chantal báró hoz. Mivel Jeanne meg is bérmálkozott és viselni kezdte a bérmanevét, a Fra ncoise-t is, asszonynevén Jeanne-Francoise Frémyot de Chantalnak szólítottá k. Ebből egyszerűsítették a nálunk ismerős nevét: Chantal Franciska.\n A há zasságuk boldog volt. Eleinte egy tönkrement birtokon kellett berendezkedni ük és szűkösen éltek, hamarosan azonban rendbe hozták a birtokot, és Franci skának már nem is hiányzott a nagyvárosi társaság. Hat gyermeket szült, aki k közül négyet fölnevelt. 1601 októberében, két héttel utolsó gyermekük szü letése után azonban elveszítette a férjét. Vadászat közben Chantal báró egy ik barátjának fegyvere véletlenül elsült, a báró halálos sebet kapott, s eg y héttel később belehalt sérülésébe.\n Franciska számára súlyos csapás volt férje elvesztése. Nehéz óráiban hitbeli kísértései is támadtak, de végül i s ez a csapás vitte egészen közel Istenhez. Addig is jámbor és istenfélő vo lt, de attól fogva sokkal mélyebb lelki életet élt. Teljes szívvel az imáds ágnak és a vezeklésnek adta át magát, s közben olyan belső próbatéteken men t keresztül, amelyek a misztikus ajándékok befogadásához készítik föl, tisz títják meg a lelket. E megpróbáltatásai közben az Úr látomásban mutatta meg neki későbbi lelki vezetőjét.\n Franciska önként fogadalmat tett, hogy töb bé nem megy férjhez. Nem sokkal férje halála után a Dijon közelében lévő No tre-Dame d'Etange-ba ment, ahol találkozott egy szerzetessel. Senki nem tud ja, hogy ki volt ez a szerzetes, aki lelki tanácsokkal látta el és fogadalm at tétetett vele, hogy lelki ügyekben senki máshoz nem fordul, csak hozzá. Hazatérése után Franciskának át kellett költöznie apósához, Monthelonba. A vidék csöndes magányában Franciska lelki élete tovább mélyült, s egyre hatá rozottabban a misztika irányában fejlődött.\n Sokszor megfordult Dijonban, s 1604. március 5-én itt látta meg először Szalézi Ferencet, aki éppen nagy böjti beszédet tartott a Sainte-Chapelle-ban. Felismerte benne azt, akit lá tomásában mint leendő lelkiatyját látott. Atyja, Frémyot gróf házában talál koztak először, és azonnal mély, lelki kapcsolat alakult ki közöttük. Franc iska azonban, mivel korábbi lelkivezetőjének tett fogadalma kötötte, nem me rte Ferenc püspök vezetésére bízni magát. Néhány szóban érintette erre vona tkozó fogadalmát, és a püspök sokáig tanácstalan volt. A körülmények azonba n úgy alakultak, hogy egy fél év múlva ismét találkoztak Saint-Claude-ban. Ekkor Ferenc már világos eligazítást tudott adni a korábbi fogadalomra vona tkozóan, és késznek mutatkozott arra, hogy Franciska lelki vezetését elváll alja.\n Valószínűnek tűnik, hogy a szent püspök először nem ismerte föl, mi lyen életre szól Franciska hivatása, ezért eleinte erősen aszketikus irányb an vezette. Franciska 1606-ban kapcsolatba lépett a dijoni kármelita apácák kal. Tanácsaik derítettek fényt belső életére, és lelkivezetőjét is eligazí tották, hogy világosabban ítélhessen.\n Súlyos belső megpróbáltatások közep ette imádságos élete egyre inkább a szemlélődés felé irányult. Ekkor égette tüzes vassal a szíve fölé Jézus nevét.\n A jövőjét tekintve Franciska bizo nytalanságban élt: határozott vonzódást érzett a szerzetesi életre, anélkül azonban, hogy választani tudott volna egy meghatározott rendet. 1607 húsvé tján Szalézi Ferenc püspök Annecyben föltárta előtte a tervét: egy női rend et akar alapítani, amelyben a nővérek klauzúra nélkül élnek, s melybe beteg és öreg nők is kérhetik fölvételüket. A későbbi Vizitációs apácáknak nevez ett rend tervét vázolta előtte, és Franciska boldogan fogadta ezt a tervet. Anyai kötelezettségei azonban egyelőre a szűkebb családjához kötötték. Vég ül 1609 októberében Szalézi Ferenc öccse, Thorens báró feleségül vette Fran ciska legidősebb lányát, Maria-Aimeét. Ekkor már gondolhatott arra, hogy vi sszavonul a világtól. 1610. március 19-én búcsút vett Dijontól, ott hagyván atyját és Celse-Bénigne nevű fiát (kinek leánya lett később a híres de Sév igné márkiné). Annecyben néhány társnője várta, és június 6-án egy egyszerű , tóparti házban megalapították a Vizitációs nővérek társaságát.\n E társas ág lelkületét kétségtelenül Szalézi Szent Ferenc formálta ki személyes vará zsával és beszédeivel, de Franciska szerepe legalább ilyen fontos volt. Úgy tűnik, elsősorban neki köszönhető a rend misztikus jellege, amely az első időkben az egész társaságra meghatározó erővel hatott. Fő tevékenységük ele inte az új házak alapítását jelentette; amikor Franciska meghalt, már negyv enegy házuk volt. A lyoni alapítás 1615-ben a szabályzat megváltoztatásához vezetett. Addig ugyanis az eredeti elgondolásnak megfelelően, a vizitációs nővérek házaiban nem volt klauzúra, tehát a nővérek szabadon járhattak ki a városba és segíthették a rászorulókat. A lyoni érsek, de Marquemont azonb an rájuk kényszerítette, hogy mint a többi apácák, ők is klauzúrában éljene k. E módosításnál Franciska sokkal kisebb ellenállást tanúsított, mint Fere nc püspök, de ezek után is ő maradt a legnagyobb támasza.\n Franciska és Sz alézi Szent Ferenc között bensőséges, mély lelki barátság alakult ki. 1616- tól azonban a püspök úgy látta jónak, hogy egyre ritkábban találkozzanak. F ranciska emiatt sokat szenvedett, és nagy veszteségnek érezte a szent püspö k 1622-ben bekövetkezett halálát is. Szerető gondossággal ápolta lelkivezet ője emlékezetét, és sokat tett azért, hogy a művei megjelenhessenek.\n Fran ciska mindazon a nehézségen, amelyet az új alapítások jelentettek, szinte p áratlan éleslátással és határozottsággal lett úrrá. Mivel az egyes házak eg ymástól függetlenek voltak, az ő személye jelentette számukra az egyetlen ö sszekötő szálat, bár sohasem tekintette magát ,,alapítónőnek''. Sokféle kül ső teendője ellenére mély lelki életet élt, napjai mégis telve voltak fájda lmakkal és súlyos lelki megpróbáltatásokkal: elsősorban a lelki szárazság é s a hitellenes kísértések gyötörték.\n Utolsó évei, főképp az 1637. esztend ő nagyon fájdalmas volt számára. De mindig volt hozzá ereje, hogy uralkodjé k belső félelmein, és a legbizalmasabb nővértársakon kívül más nem is sejte tte, hogy mennyit szenved belül. A többiek számára mindig a kedves, állandó an megtalálható és fölkereshető anya volt.\n Egészsége lassan fölmondta a s zolgálatot. Sok-sok utazása egyikén megbetegedett, és 1641. december 8-án M oulins-ban lévő házukban ágynak dőlt. Tüdő- és mellhártyagyulladás lépett f öl, és hosszú, nehéz haláltusa után december 13-án meghalt. 1751. augusztus 21-én boldoggá, 1767. július 16-án szentté avatták. Ünnepét két év múlva, 1769-ben fölvették a római naptárba, augusztus 21-re. 1969-ben áthelyezték decemberre, de Szent Lúcia ünnepe miatt nem a halála napjára, hanem 12- ére .\n Egy 16. századi festő a reneszánsz kor feszes díszruhájában, magas csip kegallérban, nyakában sokszoros gyöngyfüzérrel és gyűrűkkel ékes kezében ke ndővel ábrázolta Franciskát, aki akkor fiatal grófnő volt. Arcát magasra to rnyozott, barna haj keretezte, s nagy, sötét szemek uralták, amelyek elgond olkodva néztek a távolba. Amikor ez a festmény készült, még alig lehetett s ejteni, hogy ez a szalonokban feltűnést keltő fiatal hölgy -- a majd nagysz erű feleség, háziasszony és édesanya -- misztikus kegyelmek hordozója lesz. \n A Bourbilli kastélyban gondtalan életű Johanna-Franciska -- mondják a kr ónikások -- nagy odaadással szolgálta a szegényeket. Saját kezűleg készítet t számukra ételt. Az egyik ínséges esztendőben új ajtót vágatott a kastély falán, hogy a szegényeknek ne kelljen egy kapunál tolonganiuk. Mivel azonba n az ő éléstára sem volt kifogyhatatlan, Isten csodával jelezte, mennyire k edves előtte Franciska jótékonysága: amikor a hombárokból kifogyott a gabon a, éppen úgy, mint egykor a szareptai özvegy, hónapokon át ő is egy csodála tos módon ki nem apadó hombárból vette elő a lisztet és sütötte a kenyeret az éhezőknek.\n A bárónő Monthelonban az egész vidék betegeinek orvosa, gyó gyszerésze és betegápolója lett. Nagy gyógyszerraktára volt, amelyben példá s rendet tartott, és bárki ingyen kaphatott tőle segítséget. Ha egy ház ren djét dicsérni akarták a környéken, csak azt mondták: ,,Olyan rend van itt, mint Chantal bárónő gyógyszertárában!''\n Huszonnyolc éves volt, amikor elt emette a férjét. A temetés után apósa azzal fenyegetőzött, hogy kitagadja u nokáit, ha Franciska át nem költözik az ő kastélyába. Új otthonában Francis ka állandóan ki volt téve az egyik szolgáló zsarnokoskodásának, aki a házon is, az öreg bárón is kénye-kedve szerint uralkodott. Franciska, aki egyébk ént nagyon érzékeny volt, nem vette zokon ezeket a bántásokat, sőt, maga me llé vette a szolgáló négy házasságon kívül született gyermekét, akiknek aty ja az öreg Chantal báró volt, és a saját gyermekeivel együtt nevelte és tan ította őket. Annak a férfinak is megbocsátott, aki a férjét halálosan megse besítette, és szeretetének jeléül vállalta egyik gyermekének keresztanyaság át.\n Amikor 1604-ben a genfi püspök, a híres szónok, Szalézi Szent Ferenc Dijonban a nagyböjti prédikációkat tartotta, Franciska nem mulasztott el eg yetlen egyet sem. Mindig ugyanott ült a templomban, és növekvő lelkesedésse l hallgatta a prédikáló püspököt, akinek jámborsága egészen más volt, mint félszeg, a világtól teljesen elszakadt korábbi gyóntatójáé. Ferenc püspök i s fölfigyelt Franciskára. ,,Ki ez a fiatal, szőke hölgy, özvegyi ruhában, a ki velem szemben ült, és annyira figyelte a prédikáció minden szavát? -- ké rdezte az egyik beszéd után Mons. Frémyot-t, Bourges érsekét. Az elnevette magát: ,,Ezt nálam jobban senki nem tudja megmondani: a tulajdon nővérem, M adame Chantal!''\n A két rokon lélek barátságának kezdetéről följegyeztek e gy beszélgetést. Ferenc püspök mindig elvárta, hogy a vallásos urak és hölg yek jól öltözöttek legyenek, de Madam Chantal öltözéke föltűnt számára. Egy napon megkérdezte tőle: ,,Kegyelmes asszony, szándékában áll újra férjhez menni?'' A tagadó válasz hallatára a püspök csak ennyit mondott: ,,Akkor a cégért le kellene venni!'' Franciskát a megjegyzés nagyon bántotta, de megé rtette a püspök gondolatát. A következő találkozáson ékszer nélkül jelent m eg. Akkor a püspök egy újabb meghökkentő megjegyzést tett: ,,Mondja, e csip kék nélkül -- kevésbé csinos lenne?'' Franciska még aznap minden csipkét el távolított a ruházatáról.\n Alighogy Ferenc püspök elhagyta Dijont, első pi henőhelyéről a következő kártyát küldte Franciskának: ,,Úgy látom, Isten ön t reám bízta. Minden óra elmúltával egyre biztosabb vagyok ebben. Ez minden , amit mondhatok önnek. Fogadjon el engem jó angyalának.'' Ezzel kezdődött a híressé vált levelezés, e két nagy lélek barátságának tanúja.\n Franciska mintegy kétezerötszáz levelet kapott Ferenc püspöktől. E levelekben nemcsa k a püspök finomsága, hanem vidám és humoros jámborsága is megnyilvánult. E gyik levelében így írt: ,,Megmondtam önnek, és most újra írásba adom: semmi féle különleges, nyugtalan, szomorú vagy zsémbes jámborságot nem akarok, ha nem csak olyat, amely szelíd, jóságos, kedves és barátságos. Egyszóval szab ad és vidám lelkületet kívánok, amely kedves Isten és az emberek előtt egya ránt... Ha hibát követek el, inkább akarok hibázni a túlzott szelídséggel, mint a túlzó szigorral.'' Franciska azt válaszolta rá, hogy a tanácsot szív esen megfogadja, majd ő is küld egy tanácsot a püspöknek: nézzen utána, hog y éveinek növekvő száma nem tette-e kissé zsugorivá, azaz ad- e a testének elegendő alvást és eledelt?\n Később, amikor Madame Chantal már kolostori e löljáró volt, nővérei is részesévé váltak ennek a barátságnak. Egyik levelé ben örömmel írja le, hogy milyen vidám hangzavar tört ki a nővérek között, mikor megtudták, hogy a főnöknő levelet készül írni Ferenc püspöknek: ,,Eze k a gyermekek mind kiabálták, biztosítsam Önt arról, hogy valamennyien nagy on jók akarnak lenni. A kis Robin azt mondta, hogy csak Istent és Önt szere ti. Azt kívánják, hogy valamennyiüket nevezzem meg a levélben, de én inkább befogtam a szájukat, különben annak lenne igaza, aki közülük a leghangosab b.''\n Arról a percről, amelyben megkapta a püspök halálhírét, később ezt í rta: ,,Mielőtt az értesítést elolvastam volna, a bensőmben Istenhez tértem, és így nyitottam föl a levelet, amelyből megtudtam, hogy a mi szentünk az égben van. A hír szíven talált. Térdre borultam, imádkoztam a Gondviseléshe z, és amennyire csak tudtam, magamhoz öleltem Isten akaratát és az én kimon dhatatlan fájdalmamat. A nap hátralévő részében sokat sírtam, de édes sírás sal, mély és nyugodalmas békében, elmerülve Isten akaratában és a dicsőségb en, amelyben szentünk örvendezik.''\n Amikor Johanna-Franciska Moulins-ban meghalt, Párizsban Páli Szent Vince -- mesélte az egyik nővér -- ,,látott e gy kis gömböt, amely úgy világított, mintha tűzből lett volna. Fölemelkedet t a földről az égbe, és ott egy nagy tűzgömbbel egyesült. Ketten együtt egy re magasabbra emelkedtek, mindaddig, amíg egy összehasonlíthatatlanul nagyo bb tűzgömbbel nem találkoztak, és el nem merültek benne. Akkor megvilágosod ott bensőmben, hogy a kisebbik gömb tisztelendő Anyánk, a nagyobbik Szalézi Szent Ferenc lelkét jelezte, a harmadik hatalmas tűzgömb maga az Isteni Lé nyeg volt, aki ezzel a jelenséggel tudatta, hogy Franciska és Ferenc lelke egyaránt Istennél van, akit mindketten a legjobban szerettek.''\n Istenünk, ki Szent Johanna Franciskát különböző életformákban ragyogó érdemekkel éke sítetted, kérünk, engedd az ő közbenjárására, hogy hűségesen járjuk hivatás unk útját, és szüntelenül a világosság példaképei legyünk!\n forrás: Diós I stván: A szentek élete\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Élete
A francia parlament elnökének, Béni gne Frémyot grófnak és Marguerite de Berbisey asszonynak a házasságából hár om gyermek született: egy Marguerite nevű kislány, 1572-ben Jeanne (Francis ka) és tizennyolc hónappal utána egy André nevű kisfiú, akiből később Bourg es városának érseke lett. A család mélyen vallásos volt, s az apa magas tis ztsége következtében gazdagok is voltak. Marguerite asszony azonban a harma dik gyermek szülése közben meghalt.
1587-ben, amikor Jeanne már tize nöt éves volt, a nővére férjhez ment Jean-Jacque Neufcheze-höz, és ő elkísé rte az ifjú párt Poitou-ba. Atyjuk Dijonban maradt. Öt évvel később visszah ívta magához Jeanne-t, majd nem sokkal később, december 29-én férjhez adta őt Christophe de Rabutin Chantal báróhoz. Mivel Jeanne meg is bérmálkozott és viselni kezdte a bérmanevét, a Francoise-t is, asszonynevén Jeanne-Franc oise Frémyot de Chantalnak szólították. Ebből egyszerűsítették a nálunk ism erős nevét: Chantal Franciska.
A házasságuk boldog volt. Eleinte egy tönkrement birtokon kellett berendezkedniük és szűkösen éltek, hamarosan a zonban rendbe hozták a birtokot, és Franciskának már nem is hiányzott a nag yvárosi társaság. Hat gyermeket szült, akik közül négyet fölnevelt. 1601 ok tóberében, két héttel utolsó gyermekük születése után azonban elveszítette a férjét. Vadászat közben Chantal báró egyik barátjának fegyvere véletlenül elsült, a báró halálos sebet kapott, s egy héttel később belehalt sérülésé be.
Franciska számára súlyos csapás volt férje elvesztése. Nehéz órá iban hitbeli kísértései is támadtak, de végül is ez a csapás vitte egészen közel Istenhez. Addig is jámbor és istenfélő volt, de attól fogva sokkal mé lyebb lelki életet élt. Teljes szívvel az imádságnak és a vezeklésnek adta át magát, s közben olyan belső próbatéteken ment keresztül, amelyek a miszt ikus ajándékok befogadásához készítik föl, tisztítják meg a lelket. E megpr óbáltatásai közben az Úr látomásban mutatta meg neki későbbi lelki vezetőjé t.
Franciska önként fogadalmat tett, hogy többé nem megy férjhez. Ne m sokkal férje halála után a Dijon közelében lévő Notre-Dame d'Etange-ba me nt, ahol találkozott egy szerzetessel. Senki nem tudja, hogy ki volt ez a s zerzetes, aki lelki tanácsokkal látta el és fogadalmat tétetett vele, hogy lelki ügyekben senki máshoz nem fordul, csak hozzá. Hazatérése után Francis kának át kellett költöznie apósához, Monthelonba. A vidék csöndes magányába n Franciska lelki élete tovább mélyült, s egyre határozottabban a misztika irányában fejlődött.
Sokszor megfordult Dijonban, s 1604. március 5- én itt látta meg először Szalézi Ferencet, aki éppen nagyböjti beszédet tar tott a Sainte-Chapelle-ban. Felismerte benne azt, akit látomásában mint lee ndő lelkiatyját látott. Atyja, Frémyot gróf házában találkoztak először, és azonnal mély, lelki kapcsolat alakult ki közöttük. Franciska azonban, mive l korábbi lelkivezetőjének tett fogadalma kötötte, nem merte Ferenc püspök vezetésére bízni magát. Néhány szóban érintette erre vonatkozó fogadalmát, és a püspök sokáig tanácstalan volt. A körülmények azonban úgy alakultak, h ogy egy fél év múlva ismét találkoztak Saint-Claude-ban. Ekkor Ferenc már v ilágos eligazítást tudott adni a korábbi fogadalomra vonatkozóan, és készne k mutatkozott arra, hogy Franciska lelki vezetését elvállalja.
Valós zínűnek tűnik, hogy a szent püspök először nem ismerte föl, milyen életre s zól Franciska hivatása, ezért eleinte erősen aszketikus irányban vezette. F ranciska 1606-ban kapcsolatba lépett a dijoni kármelita apácákkal. Tanácsai k derítettek fényt belső életére, és lelkivezetőjét is eligazították, hogy világosabban ítélhessen.
Súlyos belső megpróbáltatások közepette imá dságos élete egyre inkább a szemlélődés felé irányult. Ekkor égette tüzes v assal a szíve fölé Jézus nevét.
A jövőjét tekintve Franciska bizonyt alanságban élt: határozott vonzódást érzett a szerzetesi életre, anélkül az onban, hogy választani tudott volna egy meghatározott rendet. 1607 húsvétjá n Szalézi Ferenc püspök Annecyben föltárta előtte a tervét: egy női rendet akar alapítani, amelyben a nővérek klauzúra nélkül élnek, s melybe beteg és öreg nők is kérhetik fölvételüket. A későbbi Vizitációs apácáknak nevezett rend tervét vázolta előtte, és Franciska boldogan fogadta ezt a tervet. An yai kötelezettségei azonban egyelőre a szűkebb családjához kötötték. Végül 1609 októberében Szalézi Ferenc öccse, Thorens báró feleségül vette Francis ka legidősebb lányát, Maria-Aimeét. Ekkor már gondolhatott arra, hogy vissz avonul a világtól. 1610. március 19-én búcsút vett Dijontól, ott hagyván at yját és Celse-Bénigne nevű fiát (kinek leánya lett később a híres de Sévign é márkiné). Annecyben néhány társnője várta, és június 6-án egy egyszerű, t óparti házban megalapították a Vizitációs nővérek társaságát.
E társ aság lelkületét kétségtelenül Szalézi Szent Ferenc formálta ki személyes va rázsával és beszédeivel, de Franciska szerepe legalább ilyen fontos volt. Ú gy tűnik, elsősorban neki köszönhető a rend misztikus jellege, amely az els ő időkben az egész társaságra meghatározó erővel hatott. Fő tevékenységük e leinte az új házak alapítását jelentette; amikor Franciska meghalt, már neg yvenegy házuk volt. A lyoni alapítás 1615-ben a szabályzat megváltoztatásáh oz vezetett. Addig ugyanis az eredeti elgondolásnak megfelelően, a vizitáci ós nővérek házaiban nem volt klauzúra, tehát a nővérek szabadon járhattak k i a városba és segíthették a rászorulókat. A lyoni érsek, de Marquemont azo nban rájuk kényszerítette, hogy mint a többi apácák, ők is klauzúrában élje nek. E módosításnál Franciska sokkal kisebb ellenállást tanúsított, mint Fe renc püspök, de ezek után is ő maradt a legnagyobb támasza.
Francisk a és Szalézi Szent Ferenc között bensőséges, mély lelki barátság alakult ki . 1616-tól azonban a püspök úgy látta jónak, hogy egyre ritkábban találkozz anak. Franciska emiatt sokat szenvedett, és nagy veszteségnek érezte a szen t püspök 1622-ben bekövetkezett halálát is. Szerető gondossággal ápolta lel kivezetője emlékezetét, és sokat tett azért, hogy a művei megjelenhessenek.
Franciska mindazon a nehézségen, amelyet az új alapítások jelentett ek, szinte páratlan éleslátással és határozottsággal lett úrrá. Mivel az eg yes házak egymástól függetlenek voltak, az ő személye jelentette számukra a z egyetlen összekötő szálat, bár sohasem tekintette magát ,,alapítónőnek''. Sokféle külső teendője ellenére mély lelki életet élt, napjai mégis telve voltak fájdalmakkal és súlyos lelki megpróbáltatásokkal: elsősorban a lelki szárazság és a hitellenes kísértések gyötörték.
Utolsó évei, főképp az 1637. esztendő nagyon fájdalmas volt számára. De mindig volt hozzá erej e, hogy uralkodjék belső félelmein, és a legbizalmasabb nővértársakon kívül más nem is sejtette, hogy mennyit szenved belül. A többiek számára mindig a kedves, állandóan megtalálható és fölkereshető anya volt.
Egészség e lassan fölmondta a szolgálatot. Sok-sok utazása egyikén megbetegedett, és 1641. december 8-án Moulins-ban lévő házukban ágynak dőlt. Tüdő- és mellhá rtyagyulladás lépett föl, és hosszú, nehéz haláltusa után december 13-án me ghalt. 1751. augusztus 21-én boldoggá, 1767. július 16-án szentté avatták.< /p>
Legendájából
Egy 16. századi festő a r eneszánsz kor feszes díszruhájában, magas csipkegallérban, nyakában sokszor os gyöngyfüzérrel és gyűrűkkel ékes kezében kendővel ábrázolta Franciskát, aki akkor fiatal grófnő volt. Arcát magasra tornyozott, barna haj keretezte , s nagy, sötét szemek uralták, amelyek elgondolkodva néztek a távolba. Ami kor ez a festmény készült, még alig lehetett sejteni, hogy ez a szalonokban feltűnést keltő fiatal hölgy -- a majd nagyszerű feleség, háziasszony és é desanya -- misztikus kegyelmek hordozója lesz.
A Bourbilli kastélyba n gondtalan életű Johanna-Franciska -- mondják a krónikások -- nagy odaadás sal szolgálta a szegényeket. Saját kezűleg készített számukra ételt. Az egy ik ínséges esztendőben új ajtót vágatott a kastély falán, hogy a szegényekn ek ne kelljen egy kapunál tolonganiuk. Mivel azonban az ő éléstára sem volt kifogyhatatlan, Isten csodával jelezte, mennyire kedves előtte Franciska j ótékonysága: amikor a hombárokból kifogyott a gabona, éppen úgy, mint egyko r a szareptai özvegy, hónapokon át ő is egy csodálatos módon ki nem apadó h ombárból vette elő a lisztet és sütötte a kenyeret az éhezőknek.
A b árónő Monthelonban az egész vidék betegeinek orvosa, gyógyszerésze és beteg ápolója lett. Nagy gyógyszerraktára volt, amelyben példás rendet tartott, é s bárki ingyen kaphatott tőle segítséget. Ha egy ház rendjét dicsérni akart ák a környéken, csak azt mondták: ,,Olyan rend van itt, mint Chantal bárónő gyógyszertárában!''
Huszonnyolc éves volt, amikor eltemette a férjé t. A temetés után apósa azzal fenyegetőzött, hogy kitagadja unokáit, ha Fra nciska át nem költözik az ő kastélyába. Új otthonában Franciska állandóan k i volt téve az egyik szolgáló zsarnokoskodásának, aki a házon is, az öreg b árón is kénye-kedve szerint uralkodott. Franciska, aki egyébként nagyon érz ékeny volt, nem vette zokon ezeket a bántásokat, sőt, maga mellé vette a sz olgáló négy házasságon kívül született gyermekét, akiknek atyja az öreg Cha ntal báró volt, és a saját gyermekeivel együtt nevelte és tanította őket. A nnak a férfinak is megbocsátott, aki a férjét halálosan megsebesítette, és szeretetének jeléül vállalta egyik gyermekének keresztanyaságát.
Ami kor 1604-ben a genfi püspök, a híres szónok, Szalézi Szent Ferenc Dijonban a nagyböjti prédikációkat tartotta, Franciska nem mulasztott el egyetlen eg yet sem. Mindig ugyanott ült a templomban, és növekvő lelkesedéssel hallgat ta a prédikáló püspököt, akinek jámborsága egészen más volt, mint félszeg, a világtól teljesen elszakadt korábbi gyóntatójáé. Ferenc püspök is fölfigy elt Franciskára. ,,Ki ez a fiatal, szőke hölgy, özvegyi ruhában, aki velem szemben ült, és annyira figyelte a prédikáció minden szavát? -- kérdezte az egyik beszéd után Mons. Frémyot-t, Bourges érsekét. Az elnevette magát: ,, Ezt nálam jobban senki nem tudja megmondani: a tulajdon nővérem, Madame Cha ntal!''
A két rokon lélek barátságának kezdetéről följegyeztek egy b eszélgetést. Ferenc püspök mindig elvárta, hogy a vallásos urak és hölgyek jól öltözöttek legyenek, de Madam Chantal öltözéke föltűnt számára. Egy nap on megkérdezte tőle: ,,Kegyelmes asszony, szándékában áll újra férjhez menn i?'' A tagadó válasz hallatára a püspök csak ennyit mondott: ,,Akkor a cégé rt le kellene venni!'' Franciskát a megjegyzés nagyon bántotta, de megértet te a püspök gondolatát. A következő találkozáson ékszer nélkül jelent meg. Akkor a püspök egy újabb meghökkentő megjegyzést tett: ,,Mondja, e csipkék nélkül -- kevésbé csinos lenne?'' Franciska még aznap minden csipkét eltávo lított a ruházatáról.
Alighogy Ferenc püspök elhagyta Dijont, első p ihenőhelyéről a következő kártyát küldte Franciskának: ,,Úgy látom, Isten ö nt reám bízta. Minden óra elmúltával egyre biztosabb vagyok ebben. Ez minde n, amit mondhatok önnek. Fogadjon el engem jó angyalának.'' Ezzel kezdődött a híressé vált levelezés, e két nagy lélek barátságának tanúja.
Fra nciska mintegy kétezerötszáz levelet kapott Ferenc püspöktől. E levelekben nemcsak a püspök finomsága, hanem vidám és humoros jámborsága is megnyilván ult. Egyik levelében így írt: ,,Megmondtam önnek, és most újra írásba adom: semmiféle különleges, nyugtalan, szomorú vagy zsémbes jámborságot nem akar ok, hanem csak olyat, amely szelíd, jóságos, kedves és barátságos. Egyszóva l szabad és vidám lelkületet kívánok, amely kedves Isten és az emberek előt t egyaránt... Ha hibát követek el, inkább akarok hibázni a túlzott szelídsé ggel, mint a túlzó szigorral.'' Franciska azt válaszolta rá, hogy a tanácso t szívesen megfogadja, majd ő is küld egy tanácsot a püspöknek: nézzen után a, hogy éveinek növekvő száma nem tette-e kissé zsugorivá, azaz ad- e a tes tének elegendő alvást és eledelt?
Később, amikor Madame Chantal már kolostori elöljáró volt, nővérei is részesévé váltak ennek a barátságnak. E gyik levelében örömmel írja le, hogy milyen vidám hangzavar tört ki a nővér ek között, mikor megtudták, hogy a főnöknő levelet készül írni Ferenc püspö knek: ,,Ezek a gyermekek mind kiabálták, biztosítsam Önt arról, hogy valame nnyien nagyon jók akarnak lenni. A kis Robin azt mondta, hogy csak Istent é s Önt szereti. Azt kívánják, hogy valamennyiüket nevezzem meg a levélben, d e én inkább befogtam a szájukat, különben annak lenne igaza, aki közülük a leghangosabb.''
Arról a percről, amelyben megkapta a püspök halálhír ét, később ezt írta: ,,Mielőtt az értesítést elolvastam volna, a bensőmben Istenhez tértem, és így nyitottam föl a levelet, amelyből megtudtam, hogy a mi szentünk az égben van. A hír szíven talált. Térdre borultam, imádkoztam a Gondviseléshez, és amennyire csak tudtam, magamhoz öleltem Isten akaratá t és az én kimondhatatlan fájdalmamat. A nap hátralévő részében sokat sírta m, de édes sírással, mély és nyugodalmas békében, elmerülve Isten akaratába n és a dicsőségben, amelyben szentünk örvendezik.''
Amikor Johanna-F ranciska Moulins-ban meghalt, Párizsban Páli Szent Vince -- mesélte az egyi k nővér -- ,,látott egy kis gömböt, amely úgy világított, mintha tűzből let t volna. Fölemelkedett a földről az égbe, és ott egy nagy tűzgömbbel egyesü lt. Ketten együtt egyre magasabbra emelkedtek, mindaddig, amíg egy összehas onlíthatatlanul nagyobb tűzgömbbel nem találkoztak, és el nem merültek benn e. Akkor megvilágosodott bensőmben, hogy a kisebbik gömb tisztelendő Anyánk , a nagyobbik Szalézi Szent Ferenc lelkét jelezte, a harmadik hatalmas tűzg ömb maga az Isteni Lényeg volt, aki ezzel a jelenséggel tudatta, hogy Franc iska és Ferenc lelke egyaránt Istennél van, akit mindketten a legjobban sze rettek.''
Imádság
Istenünk, ki
A francia parlame nt elnökének, Bénigne Frémyot grófnak és Marguerite de Berbisey asszonynak a házasságából három gyermek született: egy Marguerite nevű kislány, 1572-b en Jeanne (Franciska) és tizennyolc hónappal utána egy André nevű kisfiú, a kiből később Bourges városának érseke lett. A család mélyen vallásos volt, s az apa magas tisztsége következtében gazdagok is voltak. Marguerite asszo ny azonban a harmadik gyermek szülése közben meghalt.
1587-ben, amik or Jeanne már tizenöt éves volt, a nővére férjhez ment Jean-Jacque Neufchez e-höz, és ő elkísérte az ifjú párt Poitou-ba. Atyjuk Dijonban maradt. Öt év vel később visszahívta magához Jeanne-t, majd nem sokkal később, december 2 9-én férjhez adta őt Christophe de Rabutin Chantal báróhoz. Mivel Jeanne me g is bérmálkozott és viselni kezdte a bérmanevét, a Francoise-t is, asszony nevén Jeanne-Francoise Frémyot de Chantalnak szólították. Ebből egyszerűsít ették a nálunk ismerős nevét: Chantal Franciska.
A házasságuk boldog volt. Eleinte egy tönkrement birtokon kellett berendezkedniük és szűkösen éltek, hamarosan azonban rendbe hozták a birtokot, és Franciskának már nem is hiányzott a nagyvárosi társaság. Hat gyermeket szült, akik közül négyet fölnevelt. 1601 októberében, két héttel utolsó gyermekük születése után azo nban elveszítette a férjét. Vadászat közben Chantal báró egyik barátjának f egyvere véletlenül elsült, a báró halálos sebet kapott, s egy héttel később belehalt sérülésébe.
Franciska számára súlyos csapás volt férje elv esztése. Nehéz óráiban hitbeli kísértései is támadtak, de végül is ez a csa pás vitte egészen közel Istenhez. Addig is jámbor és istenfélő volt, de att ól fogva sokkal mélyebb lelki életet élt. Teljes szívvel az imádságnak és a vezeklésnek adta át magát, s közben olyan belső próbatéteken ment keresztü l, amelyek a misztikus ajándékok befogadásához készítik föl, tisztítják meg a lelket. E megpróbáltatásai közben az Úr látomásban mutatta meg neki késő bbi lelki vezetőjét.
Franciska önként fogadalmat tett, hogy többé ne m megy férjhez. Nem sokkal férje halála után a Dijon közelében lévő Notre-D ame d'Etange-ba ment, ahol találkozott egy szerzetessel. Senki nem tudja, h ogy ki volt ez a szerzetes, aki lelki tanácsokkal látta el és fogadalmat té tetett vele, hogy lelki ügyekben senki máshoz nem fordul, csak hozzá. Hazat érése után Franciskának át kellett költöznie apósához, Monthelonba. A vidék csöndes magányában Franciska lelki élete tovább mélyült, s egyre határozot tabban a misztika irányában fejlődött.
Sokszor megfordult Dijonban, s 1604. március 5-én itt látta meg először Szalézi Ferencet, aki éppen nagy böjti beszédet tartott a Sainte-Chapelle-ban. Felismerte benne azt, akit lá tomásában mint leendő lelkiatyját látott. Atyja, Frémyot gróf házában talál koztak először, és azonnal mély, lelki kapcsolat alakult ki közöttük. Franc iska azonban, mivel korábbi lelkivezetőjének tett fogadalma kötötte, nem me rte Ferenc püspök vezetésére bízni magát. Néhány szóban érintette erre vona tkozó fogadalmát, és a püspök sokáig tanácstalan volt. A körülmények azonba n úgy alakultak, hogy egy fél év múlva ismét találkoztak Saint-Claude-ban. Ekkor Ferenc már világos eligazítást tudott adni a korábbi fogadalomra vona tkozóan, és késznek mutatkozott arra, hogy Franciska lelki vezetését elváll alja.
Valószínűnek tűnik, hogy a szent püspök először nem ismerte fö l, milyen életre szól Franciska hivatása, ezért eleinte erősen aszketikus i rányban vezette. Franciska 1606-ban kapcsolatba lépett a dijoni kármelita a pácákkal. Tanácsaik derítettek fényt belső életére, és lelkivezetőjét is el igazították, hogy világosabban ítélhessen.
Súlyos belső megpróbáltat ások közepette imádságos élete egyre inkább a szemlélődés felé irányult. Ek kor égette tüzes vassal a szíve fölé Jézus nevét.
A jövőjét tekintve Franciska bizonytalanságban élt: határozott vonzódást érzett a szerzetesi életre, anélkül azonban, hogy választani tudott volna egy meghatározott ren det. 1607 húsvétján Szalézi Ferenc püspök Annecyben föltárta előtte a tervé t: egy női rendet akar alapítani, amelyben a nővérek klauzúra nélkül élnek, s melybe beteg és öreg nők is kérhetik fölvételüket. A későbbi Vizitációs apácáknak nevezett rend tervét vázolta előtte, és Franciska boldogan fogadt a ezt a tervet. Anyai kötelezettségei azonban egyelőre a szűkebb családjáho z kötötték. Végül 1609 októberében Szalézi Ferenc öccse, Thorens báró feles égül vette Franciska legidősebb lányát, Maria-Aimeét. Ekkor már gondolhatot t arra, hogy visszavonul a világtól. 1610. március 19-én búcsút vett Dijont ól, ott hagyván atyját és Celse-Bénigne nevű fiát (kinek leánya lett később a híres de Sévigné márkiné). Annecyben néhány társnője várta, és június 6- án egy egyszerű, tóparti házban megalapították a Vizitációs nővérek társasá gát.
E társaság lelkületét kétségtelenül Szalézi Szent Ferenc formál ta ki személyes varázsával és beszédeivel, de Franciska szerepe legalább il yen fontos volt. Úgy tűnik, elsősorban neki köszönhető a rend misztikus jel lege, amely az első időkben az egész társaságra meghatározó erővel hatott. Fő tevékenységük eleinte az új házak alapítását jelentette; amikor Francisk a meghalt, már negyvenegy házuk volt. A lyoni alapítás 1615-ben a szabályza t megváltoztatásához vezetett. Addig ugyanis az eredeti elgondolásnak megfe lelően, a vizitációs nővérek házaiban nem volt klauzúra, tehát a nővérek sz abadon járhattak ki a városba és segíthették a rászorulókat. A lyoni érsek, de Marquemont azonban rájuk kényszerítette, hogy mint a többi apácák, ők i s klauzúrában éljenek. E módosításnál Franciska sokkal kisebb ellenállást t anúsított, mint Ferenc püspök, de ezek után is ő maradt a legnagyobb támasz a.
Franciska és Szalézi Szent Ferenc között bensőséges, mély lelki b arátság alakult ki. 1616-tól azonban a püspök úgy látta jónak, hogy egyre r itkábban találkozzanak. Franciska emiatt sokat szenvedett, és nagy vesztesé gnek érezte a szent püspök 1622-ben bekövetkezett halálát is. Szerető gondo ssággal ápolta lelkivezetője emlékezetét, és sokat tett azért, hogy a művei megjelenhessenek.
Franciska mindazon a nehézségen, amelyet az új al apítások jelentettek, szinte páratlan éleslátással és határozottsággal lett úrrá. Mivel az egyes házak egymástól függetlenek voltak, az ő személye jel entette számukra az egyetlen összekötő szálat, bár sohasem tekintette magát ,,alapítónőnek''. Sokféle külső teendője ellenére mély lelki életet élt, n apjai mégis telve voltak fájdalmakkal és súlyos lelki megpróbáltatásokkal: elsősorban a lelki szárazság és a hitellenes kísértések gyötörték.
U tolsó évei, főképp az 1637. esztendő nagyon fájdalmas volt számára. De mind ig volt hozzá ereje, hogy uralkodjék belső félelmein, és a legbizalmasabb n ővértársakon kívül más nem is sejtette, hogy mennyit szenved belül. A többi ek számára mindig a kedves, állandóan megtalálható és fölkereshető anya vol t.
Egészsége lassan fölmondta a szolgálatot. Sok-sok utazása egyikén megbetegedett, és 1641. december 8-án Moulins-ban lévő házukban ágynak dől t. Tüdő- és mellhártyagyulladás lépett föl, és hosszú, nehéz haláltusa után december 13-án meghalt. 1751. augusztus 21-én boldoggá, 1767. július 16-án szentté avatták. Ünnepét két év múlva, 1769-ben fölvették a római naptárba , augusztus 21-re. 1969-ben áthelyezték decemberre, de Szent Lúcia ünnepe m iatt nem a halála napjára, hanem 12- ére.
Egy 16. századi fest ő a reneszánsz kor feszes díszruhájában, magas csipkegallérban, nyakában so kszoros gyöngyfüzérrel és gyűrűkkel ékes kezében kendővel ábrázolta Francis kát, aki akkor fiatal grófnő volt. Arcát magasra tornyozott, barna haj kere tezte, s nagy, sötét szemek uralták, amelyek elgondolkodva néztek a távolba . Amikor ez a festmény készült, még alig lehetett sejteni, hogy ez a szalon okban feltűnést keltő fiatal hölgy -- a majd nagyszerű feleség, háziasszony és édesanya -- misztikus kegyelmek hordozója lesz.
A Bourbilli kast élyban gondtalan életű Johanna-Franciska -- mondják a krónikások -- nagy od aadással szolgálta a szegényeket. Saját kezűleg készített számukra ételt. A z egyik ínséges esztendőben új ajtót vágatott a kastély falán, hogy a szegé nyeknek ne kelljen egy kapunál tolonganiuk. Mivel azonban az ő éléstára sem volt kifogyhatatlan, Isten csodával jelezte, mennyire kedves előtte Franci ska jótékonysága: amikor a hombárokból kifogyott a gabona, éppen úgy, mint egykor a szareptai özvegy, hónapokon át ő is egy csodálatos módon ki nem ap adó hombárból vette elő a lisztet és sütötte a kenyeret az éhezőknek.
A bárónő Monthelonban az egész vidék betegeinek orvosa, gyógyszerésze és betegápolója lett. Nagy gyógyszerraktára volt, amelyben példás rendet tarto tt, és bárki ingyen kaphatott tőle segítséget. Ha egy ház rendjét dicsérni akarták a környéken, csak azt mondták: ,,Olyan rend van itt, mint Chantal b árónő gyógyszertárában!''
Huszonnyolc éves volt, amikor eltemette a férjét. A temetés után apósa azzal fenyegetőzött, hogy kitagadja unokáit, h a Franciska át nem költözik az ő kastélyába. Új otthonában Franciska álland óan ki volt téve az egyik szolgáló zsarnokoskodásának, aki a házon is, az ö reg bárón is kénye-kedve szerint uralkodott. Franciska, aki egyébként nagyo n érzékeny volt, nem vette zokon ezeket a bántásokat, sőt, maga mellé vette a szolgáló négy házasságon kívül született gyermekét, akiknek atyja az öre g Chantal báró volt, és a saját gyermekeivel együtt nevelte és tanította ők et. Annak a férfinak is megbocsátott, aki a férjét halálosan megsebesítette , és szeretetének jeléül vállalta egyik gyermekének keresztanyaságát.
Amikor 1604-ben a genfi püspök, a híres szónok, Szalézi Szent Ferenc Dijo nban a nagyböjti prédikációkat tartotta, Franciska nem mulasztott el egyetl en egyet sem. Mindig ugyanott ült a templomban, és növekvő lelkesedéssel ha llgatta a prédikáló püspököt, akinek jámborsága egészen más volt, mint féls zeg, a világtól teljesen elszakadt korábbi gyóntatójáé. Ferenc püspök is fö lfigyelt Franciskára. ,,Ki ez a fiatal, szőke hölgy, özvegyi ruhában, aki v elem szemben ült, és annyira figyelte a prédikáció minden szavát? -- kérdez te az egyik beszéd után Mons. Frémyot-t, Bourges érsekét. Az elnevette magá t: ,,Ezt nálam jobban senki nem tudja megmondani: a tulajdon nővérem, Madam e Chantal!''
A két rokon lélek barátságának kezdetéről följegyeztek egy beszélgetést. Ferenc püspök mindig elvárta, hogy a vallásos urak és höl gyek jól öltözöttek legyenek, de Madam Chantal öltözéke föltűnt számára. Eg y napon megkérdezte tőle: ,,Kegyelmes asszony, szándékában áll újra férjhez menni?'' A tagadó válasz hallatára a püspök csak ennyit mondott: ,,Akkor a cégért le kellene venni!'' Franciskát a megjegyzés nagyon bántotta, de meg értette a püspök gondolatát. A következő találkozáson ékszer nélkül jelent meg. Akkor a püspök egy újabb meghökkentő megjegyzést tett: ,,Mondja, e csi pkék nélkül -- kevésbé csinos lenne?'' Franciska még aznap minden csipkét e ltávolított a ruházatáról.
Alighogy Ferenc püspök elhagyta Dijont, e lső pihenőhelyéről a következő kártyát küldte Franciskának: ,,Úgy látom, Is ten önt reám bízta. Minden óra elmúltával egyre biztosabb vagyok ebben. Ez minden, amit mondhatok önnek. Fogadjon el engem jó angyalának.'' Ezzel kezd ődött a híressé vált levelezés, e két nagy lélek barátságának tanúja.
Franciska mintegy kétezerötszáz levelet kapott Ferenc püspöktől. E levele kben nemcsak a püspök finomsága, hanem vidám és humoros jámborsága is megny ilvánult. Egyik levelében így írt: ,,Megmondtam önnek, és most újra írásba adom: semmiféle különleges, nyugtalan, szomorú vagy zsémbes jámborságot nem akarok, hanem csak olyat, amely szelíd, jóságos, kedves és barátságos. Egy szóval szabad és vidám lelkületet kívánok, amely kedves Isten és az emberek előtt egyaránt... Ha hibát követek el, inkább akarok hibázni a túlzott sze lídséggel, mint a túlzó szigorral.'' Franciska azt válaszolta rá, hogy a ta nácsot szívesen megfogadja, majd ő is küld egy tanácsot a püspöknek: nézzen utána, hogy éveinek növekvő száma nem tette-e kissé zsugorivá, azaz ad- e a testének elegendő alvást és eledelt?
Később, amikor Madame Chantal már kolostori elöljáró volt, nővérei is részesévé váltak ennek a barátságn ak. Egyik levelében örömmel írja le, hogy milyen vidám hangzavar tört ki a nővérek között, mikor megtudták, hogy a főnöknő levelet készül írni Ferenc püspöknek: ,,Ezek a gyermekek mind kiabálták, biztosítsam Önt arról, hogy v alamennyien nagyon jók akarnak lenni. A kis Robin azt mondta, hogy csak Ist ent és Önt szereti. Azt kívánják, hogy valamennyiüket nevezzem meg a levélb en, de én inkább befogtam a szájukat, különben annak lenne igaza, aki közül ük a leghangosabb.''
Arról a percről, amelyben megkapta a püspök hal álhírét, később ezt írta: ,,Mielőtt az értesítést elolvastam volna, a benső mben Istenhez tértem, és így nyitottam föl a levelet, amelyből megtudtam, h ogy a mi szentünk az égben van. A hír szíven talált. Térdre borultam, imádk oztam a Gondviseléshez, és amennyire csak tudtam, magamhoz öleltem Isten ak aratát és az én kimondhatatlan fájdalmamat. A nap hátralévő részében sokat sírtam, de édes sírással, mély és nyugodalmas békében, elmerülve Isten akar atában és a dicsőségben, amelyben szentünk örvendezik.''
Amikor Joha nna-Franciska Moulins-ban meghalt, Párizsban Páli Szent Vince -- mesélte az egyik nővér -- ,,látott egy kis gömböt, amely úgy világított, mintha tűzbő l lett volna. Fölemelkedett a földről az égbe, és ott egy nagy tűzgömbbel e gyesült. Ketten együtt egyre magasabbra emelkedtek, mindaddig, amíg egy öss zehasonlíthatatlanul nagyobb tűzgömbbel nem találkoztak, és el nem merültek benne. Akkor megvilágosodott bensőmben, hogy a kisebbik gömb tisztelendő A nyánk, a nagyobbik Szalézi Szent Ferenc lelkét jelezte, a harmadik hatalmas tűzgömb maga az Isteni Lényeg volt, aki ezzel a jelenséggel tudatta, hogy Franciska és Ferenc lelke egyaránt Istennél van, akit mindketten a legjobba n szerettek.''
Istenünk, ki Szent Johanna Franciskát különböző életformákban ragyogó érdemekkel ékesítetted, kérünk, engedd az ő közbenjá rására, hogy hűségesen járjuk hivatásunk útját, és szüntelenül a világosság példaképei legyünk!
forrás: Diós István: A szentek élete
DTSTAMP:20240319T071820 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20110812 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20110813 SEQUENCE:0 RRULE:FREQ=YEARLY;COUNT=100;INTERVAL=1;BYYEARDAY=-142 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR