Amikor Tamás atya mondta, hogy Lengyelországba zarándokolnak, már tudtam, hogy találkozunk. Vacsora közben kaptuk a hírt, hogy megjöttek. Felálltunk, és a templomba siettünk...

Talán nem az egyházközség hírei, eseményei közé való ez a beszámoló, mégis megosztom a kedves testvérekkel élményeinket. Hiba Gyuri (plébániánkról származó jezsuita) küldött meghívót a Magis 2012-es táborába, s örömmel elfogadtuk, így ketten mentünk Győrből: Glória és én. A ’magis’ jelentése több, jobb; az ignáci lelkiség egyik eleme. Alappillérei a reggeli fókusz (elmélkedés egy témában, amit aztán szívünkben hordunk), a liturgia, a foglalkozás, az examen (rátekintés a napra Isten fényében) és a Magis kör, vagyis az egymással történő megosztás. A ’magis’ annyit tesz, hogy azt választani, ami Isten dicsőségére szolgál. Ennek jegyében telt táborunk július 21-től augusztus 1-jéig. Első két napot Kurtabércen töltöttük, Miskolc mellett, a szociális tevékenységekre (experimentekre) való felkészülés és ismerkedés jegyében. Egy nagyon nyitott és befogadó közösséget ismertünk meg, s váltunk mi is a részévé. 28-an voltunk, két jezsuita vezetőnkkel, Koronkai Zoli atyával és Hiba Gyurival együtt. Július 23 és 27 között Miskolcon három csoportban foglalkoztunk roma gyermekekkel. Egy csoport a MÖSZ Anyaotthonban, egy átmeneti, apák részére is nyitott szálláson teljesített szolgálatot, a másik csoport, melynek Glória és Hiba Gyuri is tagja volt, Teréz anya nővéreinek cigánypasztorációs munkásságába kóstolt bele. A napok játékokkal és hittanórákkal teltek, azzal az örömmel, ahogy a gyerekek lelkesen dicsérik Istent énekeikben. Ők pénteken ellátogattak a Nyíregyházi állatkertbe, ahova a nővérek és a csoport nélkül valószínűleg soha nem jutottak volna el. Jártak Lyukóbányán, a teljes nyomor- és romanegyedben. Mély tapasztalat volt meglátni, milyen szegénységben – sokszor akaratuk ellenére – élnek ezek az emberek. Jómagam az avasi csoportba kerültem. Az Avasi lakótelepet bizonyára sokan ismerik a nem túl jó hírekből a mi élményünk azonban pont az ellenkezőjét mutatta. Célunk volt egy héten keresztül játszani a gyerekekkel, hogy meglássák, ők is fontosak és törődnek velük. Bár meghirdetett program volt, a találkozási pontra senki nem jött el. Játszani kezdünk. Figyeltek az ablakból. Először ketten csatlakoztak, majd egyre többen jöttek közelebb. Csütörtökön 30 gyermek játszott velünk 3-13 éves korig. Külön öröm volt megosztani velük amink van: A közös ebédek során mintha egyenlők lettünk volna. Fájdalom belegondolni, hogy ha mi nem adunk, többen aznap semmit se esznek.

A találkozó második fele a lengyelországi Stara Wiesben folyt, ahol elsőként kapcsolódtak bele külföldiek a Szent Ignác Fesztiválba. A szervezők nagyon nyitottak voltak ránk, magyarokra, igyekeztek minden kívánságunkat teljesíteni. A mi csoportunk mellett még 11 szlovák zarándok is érkezett, így kb. 400-an voltunk a lengyelekkel együtt. A napok szentmisével és workshopokkal teltek, de sor került magyar tánctanításra is (mindenki nagy örömére), illetve esti koncertekre vagy szabadabb programra. A workshopok nagyon változatosak voltak, Glória salsa táncot próbálta ki, jómagam az ikonfestészetet. Július 29-én a vacsora közben jött hozzám Glória, hogy megérkeztek a novíciusok. A templomba siettünk, s a főoltár előtt találtuk őket fáradtan és boldogan. A harmincnapos zarándoklatuk végső állomása volt ez a kis falucska. Nagy élmény volt a találkozás velük, s elsősorban Bellovics Gáborral. „Nem hiszem… győri szent imrések? Mit kerestek itt?” Az első örömöt a további napokon játékok és beszélgetések követték, ahol megtudtuk, hogy – bár nem beszéltek se szlovákul, se lengyelül – mindig kaptak szállást; hogy a kedvükért éjjel kinyittatták a boltot; hogy a lengyelek segítőkészsége szinte határtalan… Végül búcsúzóul ez a közös kép készült rólunk, szent imrésekről és az ígéret, hogy találkozunk még.

Bogdán Réka