Győri Szent Imre Plébánia
9024 Győr, Szent Imre út 35.
(96) 424 443
gyoriszentimre.iroda@gmail.com

 

Honlapunk megújult!

Kedves Olvasóink!

A győri Szent Imre Plébánia honlapja megújult.

Ez a honlap átmenetileg archívumként még elérhető marad, de a továbbiakban nem frissül.

A régi honlap híreit a menüből éri el.

A győri Szent Imre Plébánia új honlapja a következő címen érhető el, így amennyiben a kedvencek/könyvjelzők közé mentette el oldalunkat, az is érdemes frissíteni:

↓↓↓  Kattintson ide! ↓↓↓

GYŐRI SZENT IMRE PLÉBÁNIA

Sík Sándor: Szent magyarság: Szent Imre: hősiesség

Sík Sándor: Szent magyarság

III. Szent Imre: hősiesség

 

,,Ami a testtől született, test az, és ami a lélektől született, lélek az.'' (Ján. 30,36.)

,,Nascentis patriae Splendor eximie! - Ó, születő haza Tündöklő csillaga!'' - így köszönti a régi magyar himnusz Szent Imrét. A születő haza első csillaga ő, hajnali csillag.

Szent István mellett, aki megteremtette a hazát, ott áll Imre is! A nagy ideál mellett, aki megmutatja, mit tesz magyarnak lenni, ott áll Szent Imre és még valamit mond, még valami nagyot, valami szükségeset. Meg kell hallgatnunk őt is, tanulmányoznunk kell őt is, hogy lássuk, merre visz az út, hogyan kell továbbépíteni a szentistváni alapokon. Szent István igazi arcának felfedezésére keresztül kellett vergődnünk a legendák és krónikák ködén, hogy a történeti valóság fényében lássuk. Ha nehéz volt ez Szent Istvánnal szemben, még nehezebb Imrével szemben. Alig valami az a történelmi adat, amit tudunk róla, és a legenda az ő alakját még jobban eláltalánosította, mint Szent Istvánét. Ami legérdekesebb, legfeltűnőbb rajta, szűzességének csodálatos jelensége, hasonlóvá tette őt az utókor szemében azokhoz a későbbi fiatal szerzetes szentekhez, akik szintén a tisztaság hősei, és egyre jobban olyanformán képzelték el, mint ezeket a tőle ez egyen kívül egész világgal különböző fiatal szerzetes szenteket: a Kosztka Szent Szaniszlókat, Gonzaga Szent Alajosokat képzeli el a keresztény népfantázia. Ebből magyarázhatók azok a bosszantóan szentimentális, félrevezető képek, amelyek a középkorból fennmaradt képeitől eltérőleg, valami nőies, elfinomult, légies alaknak rajzolják őt, szinte azt hinnők róla, hogy nem is e világból való.

Pedig Szent Imre kétségtelenül erőteljes, férfias jelenség volt. Ha gondolatban magunk elé próbáljuk állítani, rögtön kétféle hagyomány örökségére eszmélünk benne. Kétféle vér egyesül az ereiben: apai és anyai öröksége kétféle, de édes-testvér mindkettő: mindkettő a hősiességnek, a hivatásnak, a heroizmusnak hagyománya. Az apai vér, mely erében csörgedezett, Árpád vére. Az Árpád-vér megnemesedett, megkeresztelődött ugyan Szent Istvánban, de hiszen ő maga is folytatója volt a honfoglaló ősök hősies hagyományának. Szent István hitvédő harcaiban átlelkiesült, átszellemiesült ez a vér, de erejéből, bizonyos értelemben még ősi vadságából, fiatalos nyerseségéből alig vesztett. Nem lehet kétséges, hogy az uralkodó, hadvezér, diplomata Szent István az ő trónusának várományosát is uralkodónak, hadvezérnek és diplomatának nevelte. Azok a vadászatok, azok a harcok, melyekben a feljegyzések tanúsága szerint Szent Imre herceg is résztvett, nyilván ezt mutatják. A hősi magyar hagyományban nevelkedett. A másik hagyományt az anyatejjel szívta magába: anyja Gizella, maga is szentéletű Boldog, a regensburgi udvar szent levegőjéből jön, ahol már akkor egy császári szent-család él és szenteli meg az uralkodás német hagyományait. Három testvére volt: Brigitta apáca, Brúnó püspök, bátyja pedig Henrik, Szent Henrik császár, aki feleségével, Szent Kunigundával épúgy mutatja népének a kereszténység útját, mint Szent István a miénknek.

Nevelése is ezt a kettős hősies lendületet mutatja nekünk. Azt lehet mondani, hogy születésétől hősiességre nevelték. Mint a legendából tudjuk, hétéves koráig édesanyja neveli. Hogy mire taníthatta, buzdíthatta fiát Gizella királyné, aki apostoli lelkesedéssel jött Magyarországra, könnyen elképzelhetjük: bizonyos, hogy a maga eszményeit szerettette meg vele is. Hétéves korától tizenötéves koráig Szent Gellért mellett nevelkedik, a szent olasz, a tudós teológus és író, a rengetegekbe vonuló remete, a nagy püspök, a későbbi martír mellett. Azt mondja a legenda, hogy Imre ,,a grammatikai mesterségnek minden tudományával betelt.'' Egy velencei feljegyzés szerint ,,tudós és szent'' volt. Tizenötödik évétől aztán édesatyja veszi maga mellé. Szent István Intelmeiben tisztán látjuk, hogy a magyar király azt akart nevelni belőle, amire legnagyobb szüksége volt: méltó utódot, igazi keresztény királyt, - ami ő maga akart lenni. Az Intelmek nevelése a királynak, a hősnek, az apostolnak ideálját állította a zseniális fiú lelke elé. És ez a nevelés megfogamzott. Természetes, hogy katonának is nevelte; minden valószínűség szerint ő vezette huszonhároméves korában a győri csatát Konrád német császár ellen. De nemcsak harcosnak, hősnek és ,,minden tudománnyal ékesnek'', hanem mindenekelőtt buzgó kereszténynek, jámbornak nevelte. Egy megható legenda tesz erről bizonyságot. Szent István egyszer éjjel gondjai közt virrasztván, fából épült palotájának egy falhasadékán világosságot vesz észre. Benéz és látja, hogy Imre térdel ott, - ahogy a kedves legenda mondja: - két gyertya között, amint megillette a hercegi vért, és zsoltárokat énekel. - ,,Jóságos cselekedeteinek érdemeivel szüntelenül növelte tulajdon dicsőséges voltát'' - mondja más helyen a legenda. És még valamit kiérezhetünk róla a legendából. A léleknek valami egészen különös finomságát. Amikor meglátogatja egyszer apjával a pannonhalmi kolostort, az elébe siető szerzeteseket a kor szokása szerint csókkal üdvözli. Egyiknek egy, a másiknak két, három csókot ad, s végül egynek, a későbbi Szent Mór püspöknek hét csókot. Mikor megkérdezik, miért tett így, azt feleli, hogy életszentségüknek, tisztaságuknak nagysága szerint mérte a csókot. A legkülönbnek a legtöbbet. Kedves, naiv történet, de valami roppant érzék a lélek iránt, a szellemnek tisztasága, mélysége, nagysága iránt, imponálóan nyilatkozik meg benne.

Huszonhárom éves korában Szent István befejezettnek látta nevelését. Ekkor - mint a legenda mondja - ,,nemes királyi nemzetségből való leányzót'' szerzett neki hitvesül. Nem tudjuk biztosan, lengyel, horvát, vagy görög hercegnő volt-e a választott, de mindenesetre (mint a későbbiek mutatják), hozzá méltó lélek volt. Minden jel arra mutatott, hogy a nagy apánál nem kisebb fiú következik a trónon, amikor egyszerre csak váratlanul, vadászaton, vadkan oltja ki életét. 1031-ben, 24 éves korában meghal, utód nélkül, és az ország itt marad árván, abban a rettentő, kilátástalan helyzetben, amely Szent István életének végét oly tragikussá teszi.

Csonkának látszik ez az élet, megdöbbentő ez a befejezés! Úgy érezzük, hogy itt valami nincsen befejezve, itt valamit még nem értünk, itt valami titoknak kell lappangania. És ha mi így érezzük, mennyivel inkább kellett így éreznie Szent Istvánnak! Kevéssel a herceg halála után aztán hirtelen megoldódik a titok. Előáll az, aki legközelebb állt Imréhez: a fiatal özvegy és elmondja Szent Imre szűzességi fogadalmának és testvéri házasságuknak titkát. És előáll a szolga, aki a legenda szerint egyedül volt jelen a veszprémi egyházban, ahol Imre fogadalmát tette, és tanúskodik. Előttünk áll a titok megoldása. De ez a megoldás még érthetetlenebb, mint maga a titok. Hogy lehet ez? Hogy érthetjük meg ezt a minden emberi okossággal ellenkező, ezt a Szent István minden tervét kettévágó, látszólag olyan rettenetes következményekkel járó tettet? Hogy a gondolatot honnan vehette Imre, azt könnyen sejthetjük. A kor fiatalos lendülettel ébredő kereszténységéből, nevelőitől, családi hagyományaiból. Hiszen az ő nagybátyja, Szent Henrik is így élt szent feleségével, sőt a lengyel trónon is ült akkoriban egy ilyen uralkodó pár. Azt is megérthetjük, hogyan jutott arra a gondolatra, hogy magára alkalmazta ezt a merész példát. Hiszen tudjuk, hogy nem volt egyetlen fia apjának; tudjuk, hogy volt több testvére is, egyet, Ottó bátyját, név szerint is ismerünk. Nem ő volt kezdettől a trónörökös; nem lehetetlen az sem, hogy őt szülei eleinte papnak vagy szerzetesnek szánták, mint ahogy egy pap és egy szerzetesnő élt anyjának családjában is. Idáig nincsen nehézség. Csak azt nem értjük, hogyan tarthatott ki e mellett a kemény elhatározás mellett akkor is, amikor már egyetlen fia lett apjának, egyetlen reménysége nemzetének, és amikor apjának engedelmeskedve megházasodott. Hiszen ettől kezdve új, szent felelősség hárult reá: folytatni apja művét, utódot adni a szent királynak. Ez a tudós, szent, fogékony lélek ne érezte volna át kötelességét? És mégis, az események erre látszanak vallani! Imre tudatos következetességgel kitart fogadalma mellett. Egy esztendővel halála előtt nem akadályozta meg következetességében a házasság sem: ráveszi ifjú feleségét, hogy tartson vele, ugyanannak az áldozatnak vállalásában. És az Úristen mintha szentesítené ezt az elhatározást: haláláig nem derül ki a titok. Isten megkíméli őt attól a belső harctól, amely elkövetkezett volna, ha Szent István megtudja a fogadalmat. Hiszen a keresztény Magyarország sorsa, amely itt kockán forgott, olyan nagy dolog volt, hogy az Anyaszentegyház egészen biztosan feloldotta volna fogadalma alól. Nagyobb ügy, fontosabb hivatás, súlyosabb kötelesség várt itt rá, mint az az áldozat, amelyet fogadalmával vállalt. Hiszen hasonló esetekben (pl. az említett lengyel fejedelmi pár esetében) az Egyház feloldó szava nem egyszer közbelépett a kereszténység érdekében. De itt nem kerül erre sor. Az Úristen a kora halállal ráadja a szentesítést Imre elhatározására.

Mi ez? Mit gondolhatott ez a csodálatos ifjú - a legenda nevezi így -, mikor ezt az észszerűtlennek, ezt a rettenetesnek látszó áldozatot hozta? Egy lélektani megfontolás és egy legendabeli adat minden támaszunk. A lélektani megfontolás a következő: Teljességgel elképzelhetetlen, hogy a szellemnek és a léleknek ez a felkent lángelméje, aminek Szent Imrét el kell képzelnünk, éppen olyan világosan fel ne fogta volna, sőt sokkal erősebben ne érezte volna ezt a problémát, mint mi. Lehetetlen, hogy ne érezte volna át óriási felelősségét, hogy ne látta volna atyja gondjait. Ha mégis vállalta fogadalma következményeit, biztosra vehetjük, hogy számolt ezzel a problémával: hogy valami nagy jót akart elérni fogadalmával, nagyobbat, mint az a veszteség, amely áldozatából származott. A legendai adat azt mondja nekünk, hogy Imre éjnek éjszakáján egy meghitt szolgája kíséretében ,,bement ama nagyrégi és felette megavult egyházba, mely míveltetett Veszprém városában Krisztus drágalátos vértanújának, Györgynek tisztességére, és ottan imádságra adván magát, mikor is szívében elmélkedett, mi légyen ama mindeneknél kedvesebb áldozat, melyet Istennek felajánlhatna'', hirtelen nagy tündöklésű világosság gyullad a templomban és a herceg szózatot hall: ,,Lelkednek és testednek szűzességét ajánld nekem!'' Akárhogy értelmezzük a legendának ezt az elbeszélését, az Anyaszentegyház nem köt meg bennünket; érthetjük szóról-szóra is, úgy, hogy tényleg kívülről szóló hang, valóságos isteni szózat hangzott feléje; érthetjük úgy, hogy belülről, az ő lelkéből szólalt meg a természetfeletti hang: Isten a királyfi lelkén keresztül; még akár tisztán lélektanilag is: hogy a léleknek tisztán belső szózatáról, saját eszméje sugallatáról van itt szó; érthetjük akár így, akár úgy, de kettő bizonyos: Imre isteni szónak gondolta a sugallatot, és ő a legnagyobbat akarta, ami tőle telt.

Mi ez a legnagyobb? Nyilvánvaló, hogy számunkra nem jelentheti ez a tanítás pontosan, szószerint felfogva ugyanazt, amire Imre fogadalma vonatkozott. Egészen bizonyos, hogy nem akarhatta ezzel a magyarságnak azt mondani, hogy mindenkinek a szűzességi fogadalom az Istenhez vezető útja, és így kell élni mindenkinek. Maga az evangélium is csak azoknak szánja ezt az utat, akik érteni tudják; az emberiség nagy többségének nem ez való. Nem lehet kétséges, hogy sem Szent Istvánnak, sem Szent Imrének nem volt szándékában ezt kívánni a magyarságtól. Még úgy sem érthetjük Imre szándékát, mint szimbolumot, amellyel az erkölcsi élet tisztaságát akarta volna hangsúlyozni és ideálként elénk állítani. Bizonyára akarta ezt is, hiszen élet-halál kérdése ez is a hazára. Nélkülözhetetlen a tiszta erkölcs az ifjaknak, akik még a házasság előtt állanak, és nélkülözhetetlen azoknak is, akik házasságban élnek. Mindenkinek szól az erkölcsi parancs, az Isten hatodik parancsolata. Amennyire azonban tudomásunk van róla, amennyire a rendelkezésünkre álló adatokból következtethetjük, a magyarság Imre korában még tisztán őrizte ezen a téren a fiatal népek egészséges erkölcsiségét: erre a leckére talán nem volt akkor nagyobb szüksége a magyarságnak. Nyilván valami még nagyobbat, még istenibbet akart mondani Imre az ő példájával. Nézzünk szemébe ennek a kérdésnek, mert csak így érthetjük meg igazán Szent Imrét. A kérdés voltaképpen ez: Mi az értelme a szűzességnek? Mire való az ő csodálatos példája? Ebben kell rejtőznie Imre titka megfejtésének. A feleletet egy szóba foglalhatjuk: a keresztény szűzesség a legmagasabbrendű hősiességet mutatja meg.

A keresztény szűzesség mindenekelőtt a szent elégedetlenséget jelenti. Jelenti azt a termékeny nyugtalanságot, mely nem tudja beérni azzal, ami van, hanem különbet, többet, nagyobbat akar. Szent Imre szűzessége a keresztény szűzesség; valami megengedettet, valami jót, valami szépet odaad valamiért, ami nem kötelesség, ami még jobb, ami még szebb. A kisebb jóról lemond a nagyobb jóért. A szűzesség: ellenemondás annak a nyárspolgári lelkületnek, mely azt mondja: úgy van jól, ahogyan van, ,,a nyugalom a fő'', ,,quieta non movere!'' Ellenemondás annak a nyomorúságos tehetetlenségnek, amely azt hánytorgatja: ,,ez a természetem!, nem tudok rajta változtatni, nem tehetek róla!, az ember sorsa a természete!'' A szűzesség lendület, amely azt mondja, hogy nem mindenestül sorsunk a természet, hanem csak annyiban, hogy erre kell építenünk. Ezt kell legyőznünk. Ennél kell különbnek lennünk. Azt jelenti a maga igazi jelentőségében a keresztény szűzesség, amit Imre későbbi lelki rokona, a lengyel Szent Szaniszló így mond: ,,Ad maiora natus sum! - nagyobb dolgokra születtem''; amit a magyar költő így mond: ,,Gondolj merészet és nagyot, és tedd rá éltedet!'' Ezt jelenti a szűzességi fogadalom: szent nyugtalanság, építő elégedetlenség, lendületes nagyobbratörés. Ez kellett a szentistvánkori magyarságnak. Hiszen a keleti vérben, tudjuk, adva van bizonyos passzivitás, a nyugalom egy neme, amelyet akár lomhaságnak is nevezhetnénk, bizonyos nehézkesség, mozdulni-nehezen-tudás. Szent Imre azt mondja erre: nem! Nagyobbat, különbet, hősiességet, lendületet! Ezt jelenti Imre szűzességi fogadalma. És kell-e nekünk ez ma? Kell-e bizonyítani, mennyire hajlamunk van rá, hogy beérjük a természettel és ne akarjunk nagyot gondolni, ne akarjunk nagyobbak, különbek lenni? Ami adottság, ami öröklöttség, ami természet, az még csak anyag; abból kell megteremtenünk magunkat. Ha még olyan szép is a természet, ha még olyan fejlett is mai testkultuszunk, egészségápolásunk: ez még nem az igazi emberi élet, ez még az emberi létnek csak alsóbb fokát jelenti. Szent Imre azt mondja: Többre születtünk, nagyobbat akarjunk! Ez az ő első nagy tanulsága! Hősiesség, mint nagyot-akarás.

A keresztény szűzesség másik értelme: a szabadság. A szűzesség a benső szabadságnak egyik legszembetűnőbb, legfelsőbb foka. A lélek szabadságának egyik legnagyobb biztosítéka. Az eredeti bűn óta az emberi természetben benne rejlik a tragikus kettősség: ,,Más törvényt érzek tagjaimban, lelkem törvényével ellenkezőt'' - mondja Szent Pál. Küzd bennünk a test és a lélek, a felsőbbrendű ember és az alsóbbrendű ember. A kettő nem ismer kompromisszumot. Vagy elengedi magát az ember és követi a könnyebb, kellemesebb ösztönzést a lélek ellenére: akkor csakhamar parancsolni fog neki a test és következik a lélek szolgaságba züllése, a jellem elpuhulása, elkásásodása. Az ember egyre képtelenebbé válik mindenre, ami erőfeszítést kíván, ami szép, ami nagy, ami nemesen emberi. Vagy pedig a lélek ragadja kezébe a gyeplőt és a maga formáiba kényszeríti a testet: így és csak így jöhet létre a két erő Isten-akarta harmóniája. A testnek is meg kell adni a magáét, de nem többet, mint ami megilleti. A vezetés a felsőbb hatalmat, a lelket illeti: csak így válik a test is azzá, amivé lennie kell: hajlékony, szép, erős, gyors és vidám eszközévé igazi énünknek, a léleknek. Ennek a belső szabadságharcnak a végigküzdése nélkül nincs igazán emberi, felsőbbrendű emberi élet. Már most a szűzesség állandó hősiesség, harc a szabadságért. Gyönyörűen mondja a legenda: ez a csodálatos ifjú ,,keblében hordotta a lángot, de el nem perzseltetett annak égésétől.'' Igen, lángot hordozott lelkében, a szabadság vágyának lobogó lángját, a lelki szabadságharc éber lángját. Megmutatta nekünk a legérzékenyebb pontot, amely körül nekünk is, a magunk körülményei között is meg kell vívnunk a magunk harcát: a lélek uralmáért! Ez a szűzesség értelme. Imre tanítása: Lelkek vagytok, - harcoljátok ki magatoknak az uralmat testetek felett, - kiki a maga módja és mértéke szerint. A lélek az úr a test felett: a szűzességben. A lélek az úr a test felett: a tiszta, termékeny, keresztény házasságban. A lélek az úr a test felett: a becsületes egész munkában. A lélek az úr a test felett: amikor a pillanatnyi kényelemnek ellentmondunk. A lélek úr a test felett: amikor nem nyúlunk a máséhoz, olyankor sem, ha nem venné tudomásul senki. A lélek úr a test felett, ha az elv, az eszme, a kötelesség kedvéért áldozatot hozunk, akkor is, ha könnyű volna kibújni alóla. Ezt jelenti a lélek szabadsága, ezt mutatja nekünk a szűzesség szentimrei példája.

De Imre még mást is mond. Az ő fogadalma a maga igazi gazdagságában a szolgálat lelkét is képviseli. A keresztény szűzesség valami egészen más, mint a pogányságban jelentkező hasonló jelenségek. A keresztény szűzesség egészen pozitív dolog, nem egyszerűen lemondás. A terméketlen szűzesség, amelyet a római Vesta-szűzek alakja testesít meg, nem keresztényi ideál. A lemondás, mint önmagában értékes erény: nem keresztény gondolat. Keleti, indus gondolat ez, Keletről származott el az európai gondolkodásba. A keresztény ember számára semmi sem érték, ami csak negatív. A keresztény szűzesség értelme: lemondani valamiről egy nagyobbért. Nem-et mondani azért, hogy annál erősebben igen-t tudjunk mondani különbre. Nagy Szent Gergely mondja: ,,A tisztaság nem nagy dolog jócselekedetek nélkül, mint ahogy a jócselekedet sem nagy dolog tisztaság nélkül''. Tisztaság, szűzesség csak úgy nagy dolog, csak úgy van értéke a keresztény morálisban, ha eszköz egy nagy pozitív célra: eszköz arra, hogy jobban tudjunk szeretni Istent és embert, hogy jobban tudjunk szolgálni Istent és embert. A szűzesség pozitív lényege: odaadás és szolgálat. Erre világít rá Imre nagy példája. Arra ihlet bennünket, hogy tanuljunk lemondani: kiemelkedni minden kicsinyesből, és tudjuk odaadni magunkat szent szolgálatra. Hogy mi ez a szolgálat? Ez mindenki számára más és más. A családanya számára: családja. A hitves számára: férje. A férfi számára egy gondolat, egy eszme, haza, egyház, társadalom, felebarát. Mindenki tudja, mi a hivatása: Isten állította bele küldetésébe, munkájába, mesterségébe, családjába. A keresztény hősiesség: önátadás erre a célra. Ha ennek a gondolatnak a világánál vesszük fontolóra Szent Imre áldozatát, mindjárt meglátjuk annak a titokzatos éjszakának nagy elgondolását, megsejtjük, hogy mit gondolhatott magában a veszprémi oltár előtt. Lemondott, tudatosan mondott le arról a nagy jóról, hogy folytassa a trónon Szent István művét, - de a nagy jobbért mondott le; hogy folytassa különbül, hathatósabban: hősies szívekben. A magyarság előtt már ott állt egy nagy példa: a szent király dicsőséges alakja: a keresztény életeszmény. Imre ehhez a példához hozzáadja, ami hozzátartozik, ami kiegészíti: a hősiesség ideálját.

Nem elég épen csakhogy kereszténynek lenni. Szent István életének nagy prédikációja: magyarság annyi, mint kereszténység. Szent Imre hozzáteszi: kereszténység annyi, mint hősiesség. A szentistváni ideál virága, koronája, betetőzője a Szent Imre-ideál, ez az, amit megmutatott nekünk győzelmes erővel Imre. Ez az a tűz, amit meggyujtott, ez a hajnali csillag: ,,a születő haza tündöklő csillaga.'' Ezt a betetőző, felszabadító, heroikus hivatását gyönyörűen példázza legendájának egy kedves kis története. Egy Konrád nevű lovagról szól, aki nagy bűnös volt, de megbánta rettentő vétkeit. Bűnbánatot tart és elmegy Rómába, a Szentatyához. Töredelmes gyónást végez, megvallja minden bűnét, feloldozást kér. A Szentatya a borzalmas bűnök hallatára megtagadja a feloldozást és azt mondja neki, hogy zarándokoljon el a szentek sírjaihoz és kérje az ő közbenjárásukat. Addig pedig bilincsbe vereti. A bocsánatot akkor fogja megnyerni, amikor egy szent sírjánál lepattannak róla a bilincsek. És Konrád bilincseiben járja a világot, elvonszolja magát a leghíresebb búcsújáró helyekre, nem szűnik állhatatosan imádkozni, de a bilincsek nem lazulnak. Végül azt mondja neki valaki, menjen el a nagy királynak, Szent Istvánnak sírjához. El is megy Székesfehérvárra, imádkozik a szent sírjánál, de a bocsánatot nem nyeri meg. Ekkor álmában megjelenik neki Szent István és azt mondja: ,,Én nem tudlak megszabadítani; menj el az én szent fiam sírjához, imádkozzál ott, ő segíthet rajtad!'' Konrád követi az intést, és Szent Imre sírján csakugyan lepattannak róla a bilincsek.

Kereszténynek lenni nagy dolog, szent dolog, nélkülözhetetlen dolog: el kell zarándokolni Szent Istvánhoz, hogy megtanuljuk tőle. De még ez sem elég. El kell menni a lélek hősének, Imrének sírjához is, meg kell tanulnunk tőle, hogy nem lehet igazán keresztény az, aki nem vállalja valamilyen formában a hősiességet is. Harcosok nem mind lehetünk, vértanúknak aligha kell lennünk, holtig való fogadalmas szűzességre csak kevesen vannak kiválasztva, de a keresztény lélek hősiességére mindnyájan hivatva vagyunk: hogy egyre jobbra, többre törjünk, hogy úrrá legyünk önmagunkon, hogy önérdek, kényelem, sőt - ha kell - egy ellenséges világ ellenére is vállaljuk becsületes, tevékeny szolgálatát annak, amit jónak, nagynak, szentnek, keresztény és magyar eszmének, értéknek megismertünk.

Ezt jelenti Szent Imre nagy felkiáltójele a magyar történelem kezdetén. Magyar, légy keresztény! - mondja Szent István. Magyar, légy hős! - kiáltja Imre. Istenem, kell-e nekünk valami éppen ma égetőbben, mint ez a lelkület! A hősi ideálról lemondó világ a romlás felé hanyatlik, a pusztulás útálatossága mindenfelé. Jobbra is, balra is, mindenfelé új világok csiráznak, új kísérletek próbálkoznak, kikezdések indulnak, - nem mind a mi eszméink, nem a mi ideáljaink szerint, de mégis, lehetetlen meg nem látnunk itt is, ott is egy új heroizmus feltörését. Államok, népek, eszmék roppant áldozatokat kívánnak híveiktől, kemény, fegyelmezett életet írnak elő, igénytelenséget, hősiességet követelnek. Férfiak, nők, ifjak százezrei és milliói talán nem is tudják, hogy miért teszik, talán vak tömegerők dolgoznak bennük, talán félre is vannak vezetve, talán nem is alkotásra, hanem rombolásra használják fel rövidlátó hősiességüket, - de mégis: vállalják a nagy áldozatot. És ez a hősies vállalás óriási erő. Fel van téve a nagy kérdés hazánk számára is: ebben az omladozó, de újjászületni készülő világban lesz-e hely számunkra, lesz-e bennünk is hősies lélek, kultúrateremtő áldozatok vállalására?

Nekünk eszmékért nem kell idegenekhez fordulnunk: tisztán áll előttünk Szent István útmutatása. De lendületre, hősiességre, új vérre van szükségünk: heroikus nemzedékre. Vagy felfakad bennünk is a heroizmus forrása, vagy megértünk a pusztulásra. Ma már nem elég Szent Istvánt megérteni; az ő követéséből megszületett Magyarország, - de újjászületni a Szent Imre-ideálból fog!

Szent Imre szelleme, teremtő nyugtalanság szelleme, szabadság szelleme, szolgálat szelleme, heroizmus lelke, jöjjön el a te Magyarországod!

 

(A Szent magyarság című mű Sík Sándornak 1936-ban elhangzott hat rádióbeszédét adja közre.)

Forrás: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár